Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Vas Kata Blanka világbajnok

Létrehozva:

Vasárnap a női országúti mezőnyverseny zárta a glasgow-i világbajnokságot, aminek az U23-as kategóriáját Vas Blanka nyerte!

Vasárnap a női országúti mezőnyverseny zárta a glasgow-i világbajnokságot, aminek az U23-as kategóriáját Vas Blanka nyerte – írja a bringazas.hu. Vas Kata Blanka összetettben a 11. helyen ért célba a glasgow-i kerékpáros vb vasárnap rendezett női országúti mezőnyversenyében. A több mint 200 induló között két magyar, az U23-as korosztályban ezen a vb-n egyaránt ötödik helyeket bezsebelő bringás volt: hegyikerékpárban Vas Kata Blanka pénteken, Zsankó Petra az időfutamban csütörtökön érte el az előkelő helyezést. A Nagy-Britannia legnagyobb tavától, a Loch Lomondtól induló 154,1 kilométeres táv elejétől aktívan versenyzett a magyar bajnok, két éve a felnőttek között vb-negyedik Vas, aki az első, hétfős szökésbe bele is került, ám a Glasgow-ig tartó úton található egyetlen emelkedőn leszakadt erről a csoportról, amelyet röviddel később utol is ért a mezőny. Innen Zsankó ekkortájt szakadt le, Vas viszont jól helyezkedett az esélyesek között, még az sem zavarta meg, hogy a rövid, de meredek utcákkal és 48 kanyarral nehezített, technikás körpályára érve előtte történt bukás.

A pályafutása utolsó idényét töltő címvédő, a holland Annemiek van Vleuten két technikai probléma után indult meg, ezzel kettészakítva az esélyesek csoportját az utolsó 35 kilométerre, Vas a másodikban maradt további két, az U23-as korosztály érmeire pályázó bringással. Két körrel a vége előtt ez a boly több mint egy perccel követte a hosszú ideje egyedül szökésben lévő svájci Elise Chabbey-t és ötven másodperccel tekert az esélyeket, így a belga Lotte Kopeckyt és a holland Demi Volleringet, valamint az utóbbit segítő Van Vleutent magában foglaló csoport mögött.

Az U23-as érmekért vívott csatában végül a 21 esztendős Vas bizonyult a leggyorsabbnak, így ő lett az U23-as világbajnok a holland Shirin van Anrooijt és a brit Anna Shackleyt megelőzve. Ezzel három szakágból van vb-érme ebből a korosztályból: hegyikerékpárban és terepkerékpárban 2020-ban egyaránt második volt. A korábbi gyorskorcsolyázó Zsankó Petra csoportját a körpályán kiintette a zsűri, így ő nem fejezte be a vb-t.

Elöl az utolsó körre az esélyesek beérték Chabbey-t, az élbolyt folyamatosan próbálták támadásokkal szétszedni, ez végül a nagy esélyes Kopeckynek sikerült: a 27 esztendős belga klasszis a tavalyi ezüstérme után ezúttal szólóban ért célba és még ünnepelni is tudott. A glasgow-i világbajnokságról pedig négy medállal tér haza, mivel a pályán győzött a pontversenyben és a kieséses számban, omniumban pedig bronzérmes lett. Az elmúlt hat évben ötször győztes hollandoknak be kellett érniük Vollering ezüstérmével, aki lesprintelte a dán Cecilie Uttrup Ludwigot. Van Vleuten nyolcadik hellyel búcsúzott.

Eredmény (a verseny eredményközlő oldala alapján):
női mezőnyverseny, Loch Lomond-Glasgow, 154,1 km, világbajnok:
Lotte Kopecky (Belgium) 4:02:12 óra
2. Demi Vollering (Hollandia) 7 másodperc hátrány
3. Cecilie Uttrup Ludwig (Dánia) azonos idővel
…11. Vas Kata Blanka 4:34 perc hátrány
…13. Shirin van Anrooij (Hollandia) azonos idővel
…17. Anna Shackley (Nagy-Britannia) a. i.
Zsankó Petra nem fejezte be.

U23, világbajnok:
VAS KATA BLANKA
2. Shirin van Anrooij (Hollandia)
3. Anna Shackley (Nagy-Britannia)

(Kiemelt képünkön:  Vas Kata Blanka a hegyikerékpáros világbajnokság női U23-as versenyében az ausztriai Leogangban 2020. október 10-én. Fotó: Gian Ehrenzeller / MTI/EPA/Keystone)

Legnépszerűbb cikkeink