Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Magyarországról rajtol a 2022-es Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny

Létrehozva:

Valter Attila | Fotó: AFP / Luca Bettini

Már tavaly itt lett volna a verseny első három szakasza, de akkor a koronavírus-járvány miatt az egészet őszre kellett halasztani, és a mezőny mindvégig Olaszországban maradt.

A Cyclingnews című szakportál megírta, hogy jövő szerdán Budapesten mutatják be a három magyarországi etap útvonalát. Az ünnepségen jelen lesz Valter Attila, aki az idei Girón három napon át viselte az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót, valamint a viadal 1987-es győztese, az ír Stephen Roche.

Magyarország eredetileg tavaly lett volna házigazdája a Grande Partenzának, ám akkor a koronavírus-járvány miatt a viadalt őszre halasztották és teljes egészében Olaszországban rendezték. A 105. Giro d’Italia május 6-án rajtol, a három magyarországi szakasz után 9-én szünnap és az olaszországi transzfer következik a Cyclingnews szerint. A verseny május 29-én ér véget.

Az eredeti tervek szerint tavaly egy rövid budapesti időfutammal kezdődött volna a Giro, ezt követően Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra került volna sor. Magyarországot korábban még egyik háromhetes verseny sem érintette.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos június elején jelentette be, hogy kormány-előterjesztést dolgoztak ki a jövő évi Grande Partenza és az első három szakasz magyarországi megrendezéséről. A Girót szervező RCS Sport egy hónapja közölte, hogy jövőre külföldön kerül sor a viadal Nagy Rajtjára.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke az MTI megkeresésére kiemelte: teljes szemléletváltás történt néhány éve a kerékpársportban, emellett Magyarország mint turisztikai desztináció is felértékelődött az elmúlt években.

„Egy olyan patinás sportturisztikai és egyben médiaprodukciót, mint a Giro d’Italia, a szervezői nem vihetnek akárhová. A világ második legnagyobb kerékpáros körversenyének szervezője méltó helyszínnek tartja Magyarországot a Giro márkanév építéséhez? Hogy igen, az közös sikerünk” – mondta Princzinger.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink