Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Giro d’Italia: Három magyarért szurkolhatunk

Létrehozva:

Képünk illusztráció: a 2017-es Giro d'Italia | Fotó: Luca Bettini / AFP

Az első teljesen májusi hétvégén Budapest ad otthont a Giro d’Italia Nagy Rajtjának, valamint az olasz kerékpáros körverseny első három szakaszát is hazánkban rendezik.

A Giro d’Italia a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) által kiírt, 35 versenyből álló, és a világranglista alapjául is szolgáló UCI World Tour országúti kerékpáros versenysorozat három legnagyobb versenyének egyike, egyenértékű a Vuelta a España-val, és éppen csak elmarad a Tour de France-tól.

A versenyt 1909-ben rendezték meg először, akkor még a Gazzetta dello Sport nevű olasz sportújság szervezésében. Az 1960-as évekig a lap székhelyéről, Milánóból indultak a versenyzők, és itt is értek célba, azóta azonban rendszeresen más és más város ad helyet a rajtnak.

Néha külföldről is startolnak a bringások, ilyen először 1965-ben fordult elő, akkor San Marino adta a Nagy Rajt helyszínét. Azóta Monacóba, Belgiumba, a Vatikánba, Görögországba, Franciaországba, Hollandiába, Belgiumba, Dániába, az Egyesült Királyságba és Izraelbe is ellátogatott az olasz körverseny mezőnye, némelyik országban többször is megfordult. Magyarország most először ad otthont valamelyik háromhetes túra egy részének.

A Giro d’Italia történetében eddig három versenyzőnek sikerült öt alkalommal is megnyernie az összetett versenyt: a két olasz legenda, Alfredo Binda és Fausto Coppi mellett ez talán minden idők legnagyszerűbb országúti versenyzőjének, a belga Eddy Merckx-nek jött össze. A legutóbbi, 2021-es tekerést a kolumbiai Egan Bernal nyerte.

A magyar színeket idén hárman képviselik: a tavalyi versenyen három szakaszon át az összetett verseny éllovasának járó rózsaszín trikót is viselő, végül a 14. helyen végző Valter Attila a Groupama–FDJ, Peák Barnabás pedig az Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux csapatában áll rajthoz, míg az EOLO–Kometa az előzetes hírek szerint a tavaly a 44. helyen végző Dina Márton és Fetter Erik közül választ majd, de az olasz csapat honlapján Dina szerepel az indulók között. A Giro d’Italia történetében egyébként nem nevezhetjük túlzottan réginek a magyar jelenlétet, 2007-ben Bodrogi László volt az első bringásunk a mezőnyben. Szintén újdonság, hogy magyar szakembert találhatunk az egyik szakmai stábban: a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Dér Zsolt az Israel Start-Up Nation csapatát erősíti.

Az olasz körverseny ugyan május 6-án, pénteken rajtol, de a jövő hét közepétől már bringalázban éghet majd a főváros: szerdán a csapatok hivatalos bemutatásával már elkezdődik a felvezetés a Hősök terén.

 

*

 

A Giro d’Italia győztese természetesen az a versenyző lesz, aki a leggyorsabban teszi meg a 3445,6 kilométeres távot. Könnyen nyomon követhető, hogy ehhez az adott pillanatban ki áll a legközelebb, hiszen az összetett verseny élén álló kerekes viseli a legendás maglia rosa-t, azaz a rózsaszín trikót, a legjobb 25 évesnél fiatalabb versenyzőt pedig fehér trikó különbözteti meg. A rózsaszín trikó tisztelgés a versenyt évtizedeken keresztül szervező, rózsaszín papírra nyomott olasz sportújság, a Gazetta dello Sport előtt.

Az összetett verseny győztesén kívül díjazzák a pontverseny első helyezettjét is. Ehhez pontokat a szakaszok során a sprinthajrákban és a befutókban gyűjthetnek a versenyzők, akik közül a pontverseny aktuális éllovasa a ciklámen trikót viseli.

A hegyek királyának az azúrkék trikó jár – ez a címet szponzoráló Banca Mediolanum színe. A király pedig az lesz, aki a hegyi hajrákban a legtöbb pontot szerzi. A hegyi szakaszokat négy kategóriába sorolják nehézségük szerint, és a különböző kategóriás csúcsokat meghódítók ennek alapján kapják pontszámukat, valamint egy kiemelkedő szakaszbefutót is meghatároznak: a mezőny által elért legmagasabb pont (Cima Coppi), minden más hegyi befutónál több pontot ér.

Az összetett verseny első hatvan helyezettje és a szakaszok első öt legjobbja világranglista-pontokat is kap, nem is keveset, hiszen a Giro háromhetes viadal, a Grand Tour-versenyek egyike.

Bár az egyéni versenyt megnyerni hatalmas dicsőség, azért a kerékpáros körversenyeken csapatok versenyeznek, az ő megmérettetésük végeredményébe a legjobb három versenyzőjük eredménye számít bele.

Ennek megfelelően vannak olyan kerekesek, akiknek nem az a céljuk, hogy megnyerjék a versenyt, hanem, hogy segítsék csapatuk menőit a minél jobb eredmény elérésében. Például olyan is akad köztük, akinek az a feladata, hogy a frissítő-utánpótlást biztosítsa azok számára, akiktől a sikereket várhatják. Persze ők sem rossz bringások, nem egy közülük kisebb versenyeken már bizonyítékát adta tehetségének.

 

*

 

Giro d’Italia 2022 számokban

 

Giro d’Italia 2022.05.06-29.

Teljes hossz: 3.445,6 km

Átlag szakaszhossz: 164,1 km

Összes szintemelkedés: 50.580 m

 

1. 05.06 Budapest – Visegrád 195 km

2. 05.07 Budapest – Budapest TISSOT ITT 9,2 km

3. 05.08 Kaposvár – Balatonfüred 201 km

4. 05.10 Avola – Etna-Nicolosi (Rif. Sapienza) 172 km

5. 05.11 Catania – Messina 174 km

6. 05.12 Palmi – Scalea (Riviera dei Cedri) 192 km

7. 05.13 Diamante – Potenza 196 km

8. 05.14 Napoli – Napoli (Procida Capitale Italiana della Cultura) 153 km

9. 05.15 Isernia – Blockhaus 191 km

10. 05.17 Pescara – Jesi 196 km

11. 05.18 Santarcangelo di Romagna – Reggio Emilia Parmigiano Reggiano Food Stage 203 km

12. 05.19 Parma – Genova 204 km

13. 05.20 Sanremo – Cuneo 150 km

14. 05.21 Santena – Torino 147 km

15. 05.22 Rivarolo Canavese – Cogne 178 km

16. 05.24 Salò – Aprica (Sforzato Wine Stage) 202 km

17. 05.25 Ponte di Legno – Lavarone 168 km

18. 05.26 Borgo Valsugana – Treviso 152 km

19. 05.27 Marano Lagunare – Santuario di Castelmonte 177 km

20. 05.28 Belluno – Marmolada (Passo Fedaia) 168 km

21. 05.29 Verona (Cronometro delle Colline Veronesi) – Tissot ITT 17,4 km

Legnépszerűbb cikkeink