Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Rózsaszínbe borul a fél ország

Létrehozva:

Rózsaszín fénnyel megvilágított budapesti Vajdahunyad vára 2020. január 30-án, száz nappal a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny magyarországi rajtja előtt. Az olasz körverseny első három szakaszát rendezik Magyarországon, az első etap egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz. | Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Száz nappal a magyarországi Nagy Rajt előtt 37 város veszi fel virtuálisan a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny színét, a rózsaszínt – következik a Rózsaszín Fények Éjszakája.

A Giro május 6-án rajtol, az első három szakaszt Magyarországon rendezik. Előbb Budapestről Visegrádra teker a mezőny, majd a fővárosban lesz egy időfutam, végül pedig Kaposvár és Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők bő 200 kilométert. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette.

A szervezők tájékoztatása szerint szerda este, a Rózsaszín Fények Éjszakáján a Giro teljes útvonalán, így Olaszországban és Magyarországon is rózsaszínbe borulnak az útvonal menti rajt- és célvárosok nevezetességei.

Országszerte 37 településen, a magyarországi versenyszakaszok összkilométer-számát nézve közel 400 kilométer hosszan történelmi emlékhelyek, szobrok, közterek, középületek, parkok és templomok öltik magukra virtuálisan a Giro ikonikus rózsaszín trikóját. Többek között Bajnán a Sándor-Metternich-kastély, Balatonfüreden a Tagore sétány, Felcsúton a Pancho Aréna, Kápolnásnyéken a Vörösmarty-szobor és a mellette lévő park, Kaposváron a Nagyboldogasszony-székesegyház, Keszthelyen a mesés szépségű Festetics-kastély, Nagykanizsán az Erzsébet tér, Visegrádon a Fellegvár, Zsámbékon pedig a Romtemplom. Baracskán több mint százan biciklivel tesznek meg egy kört a kivilágított templom körül.

Budapesten a Szabadság-szobor, a Puskás Aréna, a Művészetek Palotája, a Duna Aréna épülete, valamint a Hősök tere is rózsaszín fényárban úszik majd. A Millenniumi emlékműnél 100 spinning bicikli várja a sportág kedvelőit, akiket profi edzők invitálnak majd egy közös szabadtéri edzésre. 

A Rózsaszín Fények Éjszakáján résztvevő hobbisportolók mellett az elmúlt évben három napig rózsaszín trikós Valter Attila, valamint az elmúlt esztendőben ugyancsak Giro-résztvevő Dina Márton is csatlakozik a programhoz, de ott lesz a helyszínen Boronkay Péter kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok paratriatlonista, valamint a Nagy Rajt nagykövetei, Tápai Szabina, Gianni Annoni és Till Attila is. Az esemény házigazdái Csisztu Zsuzsa, a Giro d’Italia Nagy Rajtjának sajtószóvivője, valamint Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos lesznek.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink