Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Vízilabda: Nem sikerül a bravúr, de a játék biztató volt

Létrehozva:

Fotó: FINA

A sok újoncot avató, alaposan felforgatott magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel kapott ki a házigazda görög csapat vendégeként a világliga európai selejtezőjének keddi nyitányán. Nemsokára lehet javítani – Hollandia ellen.

A Patraszban rendezett összecsapáson Bíró Attila szövetségi kapitány együttesében mindössze öten voltak ott a tavaly nyári tokiói olimpián történelmi bronzérmet nyert csapatból, a szakember négy újoncot avatott Kiss Alexandra, Dömsödi Dalma, Pőcze Panna és Szegedi Panni személyében. Az összecsapás végül utóbbinak marad a legfőképpen emlékezetes, hiszen az utolsó másodpercben az ő góljával egyenlített a gárda, ezzel kiharcolva az ötmétereseket.

„Nyilván jó lett volna a rendes játékidőben nyerni, amire megvolt a lehetőségünk, ugyanakkor egyértelműen csak az elégedettség hangján szólhatok a csapat teljesítményéről. Másfél edzéssel a hátunk mögött közel kihoztuk a maximumot az összeszokottabb görögök otthonában, ötven százalékkal használtuk ki az emberelőnyöket, nagyon sok jó dolgot láttam. A leginkább örömteli, hogy az újoncok nem ijedtek meg, sőt kifejezetten bátran, jól játszottak, miként azok is, akik hosszú idő után voltak újra a csapatban. Le a kalappal a csapat előtt, biztató mindez a jövőre nézve” – idézte Bíró Attilát a szövetség honlapja.

A mieink legközelebb a csoport harmadik tagjával, Hollandiával mérkőznek meg február 22-én, hazai környezetben.

 

*

Női világliga, európai selejtező 

A csoport, 1. forduló:

Görögország–Magyarország 11-11 (3-4, 1-2, 4-2, 3-3) – ötméteresekkel 4-3.

A magyar válogatott gólszerzői: Garda (2), Szegedi (2), Faragó (2), Parkes, Pőcze, Kuna, Farkas, Leimter.

A csoport állása: 1. Görögország 2 pont/1 mérkőzés, 2. Magyarország 1/1, 3. Hollandia 0/0.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink