Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Giro d’Italia: körbebicajozzák Magyarországot

Létrehozva:

Paolo Bellino, az olasz körversenyt szervező RCS Sport igazgatója bemutatja a pályát a Giro d'Italia országúti kerékpárverseny magyarországi Nagy Rajtjának és a viadal első három szakaszának budapesti ismertetőjén 2021. november 3-án. | Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Május 6-án, pénteken a Budapest–Visegrád etappal kezdődik, egy fővárosi időfutammal, majd egy Kaposvár–Balatonfüred szakasszal folytatódik a jövő évi, 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny.

A magyarországi Nagy Rajt és a viadal első három szakaszának szerdai, budapesti ismertetőjén Paolo Bellino, a olasz körversenyt szervező RCS Sport igazgatója elmondta, hogy a program május 4-én, szerdán a Hősök terén kezdődik egy csapatbemutatóval. Az éles verseny két nappal később a 195 km-es Budapest-Visegrád szakasszal veszi kezdetét, amelyen Székesfehérváron és Esztergomban is lesz egy-egy részhajrá. Május 7-én, szombaton egy 9,2 km hosszú egyéni időfutamot rendeznek Budapest szívében: a kerekesek a Hősök teréről indulnak és a Budai Várba érkeznek. A harmadik, egyben utolsó magyarországi szakasz május 8-án, vasárnap startol Kaposvárról, és Nagykanizsán, Badacsonyon, valamint Tihanyon át Balatonfüredig teker majd a mezőny.

A versenyzők a 201 km-es harmadik szakasz után utaznak Olaszországba, majd egy pihenőnap után május 10-én folytatják a versenyt, amely május 29-én ér véget.

Paolo Bellino kitért arra, hogy a 2020-ra tervezetthez képest változtatniuk kellett a magyarországi útvonalon, többek között az egyéni időfutamot kellett áttenniük egy másik helyszínre. Hozzátette: jövő májusban péntektől vasárnapig egy teljes hétvégét szánnak Magyarországon a Girónak, ami komoly kihívás, egyben azt ígérte, hogy nagy show lesz. A Kaposvár-Balatonfüred etapról azt mondta, hogy azzal egy szinte teljes Magyarországot bemutató szakaszt kínálnak, amin a versenyzők körbetekerik majd a magyar tengert. 

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy ekkora haszna még egy elmaradt versenynek nem volt, mint a Giro 2020 májusára tervezett három magyar szakasznak.

„Bár az olasz szervezők felajánlották, 2020 őszén és 2021 tavaszán nem tudtuk vállalni a rendezést, 2022-ben viszont sokkal jobb körülmények között tudunk otthon adni a Nagy Rajtnak” – jelentette ki, utalva arra, hogy tavaly még az is kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán a mezőnyben magyar versenyző, jövőre viszont akár 4-5 hazai kerékpáros is odaérhet.

A sajtótájékoztatón megjelent Valter Attila is, aki az idei olasz körversenyen három napon át viselhette az összetettben élen álló kerekesnek járó rózsaszín trikót. 

Magyarország eredetileg tavaly lett volna házigazdája a Grande Partenzának, ám akkor a koronavírus-járvány miatt a viadalt őszre halasztották és teljes egészében Olaszországban rendezték.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink