Kiemelt hírek
A Helsinki Bizottság elhatárolódik Kőszeg Ferenc pedofíliával kapcsolatos nyilatkozatától
A Helsinki Bizottság alapítója a Partizánnak adott interjújában megkérdőjelezhető kijelentéseket tett.
A jogvédő szervezet azt írja közleményében, hogy
„Kőszeg Ferenc a Partizán 2023. augusztus 14-én megjelent életútinterjújában a pedofíliával kapcsolatos kérdésekre olyan válaszokat adott, amelyek szöges ellentétben állnak a Magyar Helsinki Bizottság értékrendjével, a kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében végzett mindennapi munkánkkal és belső szabályzatainkkal is. A Helsinki Bizottság közössége számára a hatalommal való visszaélés ellen küzdő jogvédőkként és gyakorló szülőkként, oktatókként is teljességgel elfogadhatatlanok az interjúban megjelenő nézetek”.
A videóban majd fél órát beszéltek Kőszeg Ferenc 2011-ben megjelent cikkéről, amelyben úgy foglamaz: „az új prüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között”.
A politikus a Partizán interjújában arra a kérdésre, hogy létezhet-e olyan erotikával átszőtt érzelmi kapcsolat gyerek és felnőtt között, ami helyeselhető, Kőszeg Ferenc azt mondta, hogy nem lehet ezeket ennyire merev kategóriákkal leírni, illetve tanárok és diákok közötti kapcsolatokról is felmentően beszél.
(Kiemelt képünkön: Kőszeg Ferenc / Fotó: Szilagyi Lenke)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány