Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Balog Zoltán: „Tévedtem, hibáztam, bocsánatot kérek”

Létrehozva:

Balog Zoltán beismerte, hogy amikor kikérték a véleményét az ügyben, ő úgy nyilatkozott, hogy K. Endre megérdemli a kegyelmet.

Balog Zoltán református püspök február 8-án, a kegyelmi botrány kellős közepén azt írta ki a közösségi oldalára: „Visszavonulni néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében. Micsoda ajándék!”. Az elvonulás azonban nem tartott sokáig, ma délelőttre ugyanis a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalának épületébe várták. A volt minisztert azért rendelték be, hogy magyarázatot adjon arra, volt-e valami szerepe K. Endre pedofil bűnsegéd szabadon engedésében, amely miatt Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter karrierje is derékba tört szombat este.

Ma összeült a magyarországi református egyház legfőbb törvényhozó testülete, amelyen a tisztségviselők négyötöde vett részt. A tanácskozás egy titkos szavazással ért véget, melyen a jelenlévők 86 százaléka Balog Zoltánt bizalmáról biztosította, így a korábbi várakozások ellenére nem mondott le a Magyarországi Református Egyház Zsinat elnöki posztjáról.

Balog elmondta, az elnökségi tanács arra biztatta, gondolja át közéleti szerepvállalásait, hogy az mennyiben egyeztethetők össze a zsinat lelkészi-elnöki megbízatásával. „Ennek a kérésnek eleget fogok tenni” – jelentette ki a youtube-ra feltöltött videóban.

A református püspök az ötperces felvétel azt is elmondta, hogy tudatában van annak, hogy a támadások ezzel nem érnek véget, De – mint közli –,  „egyházunk kormányzóinak bizalma erőt ad ezek elviseléséhez. Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs. Kegyelmi kérvényekkel egyházunk egyik testülete sem foglalkozott, és nem is foglalkozik”

– fogalmazott Balog Zoltán. Elmondta továbbá: kötelességének tartja egyháza nyilvánossága előtt válaszolni a vádakra. Kiemelte, hogy jó kapcsolatban van Novák Katalinnal, és tagja a köztársasági elnök tanácsadó testületének.

Balog ezután elmondta, 2016-ban minisztersége alatt a bicskei gyermekotthon Bárczy István-díjjal jutalmazott igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést az akkori köztársasági elnök által aláírva.

„Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került. Vele én személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be. Az igazgatóhelyettes K. Endre érdekében, akit nem pedofilként ítéltek el, mások fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel. Tehát a kérvényt nem én nyújtottam be és nem is terjesztettem fel” – hangsúlyozta.

„Másokkal egyetemben az én véleményemet is kikérték. Az előzetes vélemények és a rá és életére vonatkozó információk alapján egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon” – ismerte be.

„Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek. Döntést nem hoztam, a pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát és nem is fogja”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy nem azért kell bocsánatot kérnie, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott.

„Ezt mélységesen sajnálom, és az enyéimtől, minden reformátustól bocsánatot kérek, bocsássanak meg” – mondta.

(Kép forrása: Magyarországi Református Egyház)

Legnépszerűbb cikkeink