Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Karácsony Gergely nem indul újra

Létrehozva:

Karácsony Gergely interjú. Budapest, 2020. június 23. | Fotó: Pozsonyi Roland / Pesti Hírlap

Karácsony Gergely szerdán bejelentette, nem kíván újraindulni a Párbeszéd társelnöki pozíciójáért. A főpolgármester a posztra Tordai Bencét ajánlotta a párttagok számára. 

A választásokon kiderült, hogy a „nem a Fidesz” stratégiával nem lehetett nyerni – mondta Karácsony Gergely a HVG-nek adott interjújában, ahol azt is bejelentette, nem indul újra a Párbeszéd társelnöki posztjáért.

Karácsony az interjúban elmondta, április 3-a előtt pár nappal még őszintén hitt abban, hogy jó eredményt érnek majd el. Az eredményből szerinte az derült ki világosan, hogy a Jobbik szavazói fogytak el az összefogás mögül, egy részük a Fideszhez pártolt át, másik részük a Mi Hazánkat támogatta.

A háborúval kapcsolatos narratívát pedig „nagyon súlyosan elvesztette az ellenzék”. Mivel az anti-Fidesz stratégia nem működött, a főpolgármester szerint azt kell végiggondolnia az ellenzéknek, hogyan lehet a Fidesz-szavazókat egy elfogadhatóbb ajánlattal megtalálni. „Identitáspolitikával biztosan nem lehet őket átcsábítani, jóléti politikával talán”– mondta a lapnak. A Párbeszéd politikusa bizonytalan volt abban, lesz-e még miniszterelnök-jelölt. Sőt, Budapesttel kapcsolatban borúlátó: legvalószínűbbnek azt tartja, hogy maradnak az önkormányzatot sújtó elvonások, és a főváros szép lassan elvérzik. Szerinte érdemes arra is készülni, hogy 2024-ben nem lesznek önkormányzati választások olyan formában, ahogy megszoktuk, talán a közvetlen főpolgármester-választást is megszüntetik.

Tordai Bence az ATV-nek azt mondta: még végig kell gondolnia, hogy elindul-e a társelnöki pozícióért. A Párbeszéd tavasz végén, nyár elején tarthatja következő tisztújítását. Karácsony Gergely vélhetően azért sem akar újra elindulni a tisztújításon, mert a főpolgármesteri feladatokra szeretne koncentrálni.

ATV / HVG / PH

Legnépszerűbb cikkeink