Karácsony Gergely elfogadta a bíróság ítéletét, mégsem lesz új választás Budapesten. Ugyanakkor nem egészen két hete még azt mondta a főpolgármester, hogy az új választás kiírása...
Karácsony Gergely a közösségi médiában jelentette be, hogy benyújtja a főpolgármester-választás megismétlésére tett indítványát a Kúriához.
Karácsony Gergely, függetlenül a már lezajlott választás érvénytelen szavazatainak újraszámolásától, a főpolgármester-választás megismétlését fogja kezdeményezni.
Karácsony Gergely fölényesen vezet, míg Szentkirályi Alexandra továbbra is második a főpolgármesteri versenyben – derült ki a Medián közvéleménykutató legfrissebb adataiból.
110 új, várhatóan 2029-ben megérkező villamosra tervez kiírni közbeszerzést a BKK. Az idéntől érkező alacsonypadlós CAF-ok 2026 végéig megjelennek majd több új helyen, köztük a 2-es...
Vitézy Dávid, Karácsony Gergely kihívója a Facebook-on jelentette be, hogy lesz vita, igaz, csak a Partizánon.
Két hónap alatt 6 százalékkal nőtt Vitézy Dávid népszerűsége, és március második felében már 6 százalékponttal előzte meg a fideszes Szentkirályi Alexandrát.
Karácsony Gergely csak bizonyos feltétellel hajlandó megjelenni.
Bayer Zsolt után, Karácsony Gergely főpolgármester is utcára hívja az embereket március 15-re.
Karácsony Gergely főpolgármester tárgyalásra hívta a Párbeszéd, a DK, az MSZP, a Momentum és az LMP vezetőit egy lehetséges választási együttműködésről – tudta meg az ATV. A...