Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kubatov: Karácsonynál sokkal komolyabb pasast érdemel Budapest

Létrehozva:

„Karácsonynál sokkal komolyabb pasast érdemel Budapest, felháborító Tarlós István munkája után nézni a káoszt” – nyilatkozta Kubatov Gábor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alelnöke az Inforádiónak. Kubatov azt is elárulta, mikor nevezi meg a kormánypárt a főpolgármester-jelöltjét, tovább, hogy az lehet-e Vitézy Dávid, akiről mostanában mint az LMP lehetséges jelöltjéről cikkeznek.

Február közepén indítják el a jelölési folyamatot, és március végére jelenti be a hivatalos főpolgármester-jelöltjeit a Fidesz – mondta Kubatov Gábor a párt alelnöke és pártigazgatója az Inforádió Aréna című műsorában hétfőn. Hozzátette, addig sok javaslat fog még érkezni, a kerületi vezetők is nyilatkozhatnak, szerintük ki szállhat versenybe Karácsony Gergellyel.

Kubatov szerint ez elég idő az önkormányzati választás előtt ahhoz, hogy a kormánypárt jelöltje is bemutatkozhasson, ötven nap alatt mindent tudni kell elmondani. A Fradi elnöke arról is beszélt,

„Karácsonynál sokkal komolyabb pasast érdemel Budapest, felháborító Tarlós István munkája után nézni a káoszt”.

Az ellenzék oldaláról jelenleg Karácsony Gergely jelentkezett be újra a posztért, a Jobbik-Konzervatívok Brenner Kolomant indítják, a Mi Hazánk Mozgalom pedig Grundter Andrást.

Vitézy Dávid neve is felmerült az LMP részéről, aki még se igent, se nemet nem mondott, de a párt felmérése szerint máris 16 százalékon áll

– emlékeztet a hvg.hu.

Vitézyről Kubatov azt mondta,

„különleges gyerek, pártok felett áll”,

de azt már Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is leszögezte, a főpolgármester-jelölt szempontjából Orbán Viktor szava az irányadó, nem állnak be senki mögé, lesz saját jelölt.

Vitézy Dávid mellett Baranyi Krisztina neve is felmerült, mint lehetsége főpolgármester-jelölté

Ungár Péter, az LMP társelnöke a Válasznak elárulta: pártja nem lesz kerékkötője annak, hogy a kerületekben mindenhol egy jelölt mérkőzzön meg a Fidesz polgármester-aspiránsával. Minthogy ugyanis ők saját főpolgármester-jelöltet terveznek indítani, ezzel kipipálják a listaállítás feltételeit, nem kell tehát három kerületben saját jelöltet állítaniuk. Ez a szabály viszont, egyelőre úgy fest, a Momentumra vonatkozni fog – már ha a párt eddigi megszólalásaihoz híven saját főpolgármester-jelöltet nem indít, viszont külön listán méretné meg magát. Ez valóban ronthatja a Fidesz-ellenes erők esélyeit – amint arra Karácsony is igyekezett felhívni a figyelmet másfél hete kelt nyílt levelében.

Tovább bonyolítja a képet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) várható mozgása is – írja a lap. Értesülésük szerint a kutyák viccpártjellegüket végképp levetkőzve mind az EP-választásokra, mind a fővárosira komoly listával és listavezetővel készülnek – utóbbi élére Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester neve is komolyan szóba került.

(Kiemelt képünk illusztráció. A Fidesz önkormányzati választási eredményvárója 2019-ben. Fotó: Merész Márton/168)

Legnépszerűbb cikkeink