Magyarország
„Nem kötelezővé, hanem vonzóvá kell tenni”
Az oltásoktól nem tűnt el a koronavírus, sőt tovább mutálódott. A magyar kormány pedig az egészségügyben dolgozók számára kötelezővé tette a védőoltást. Jogi segítségért Asbóth Mártonhoz, a TASZ munkatársához fordultunk.
Nemcsak hazánkban, hanem több országban is vita tárgyává vált a kötelező oltás kérdése. Elsősorban a közegészségügyben dolgozókat szeretnék rábírni az oltások felvételére, legtöbbször törvényi szabályozással. Magyarországon például szeptember 1-ig kaptak haladékot az egészségügy dolgozói. A kötelező oltás alól csak szakvéleménnyel mentesülhetnek.
Az nem lehet kérdés, hogy az esetlegesen bevezetett, mindenki számára kötelező oltás korlátozná a szabadságjogokat. Minden állampolgár önrendelkezési joga, hogy szeretné-e az állam által felajánlott vakcinát felvenni, vagy sem. A kérdés, hogy indokolható-e az oltás kötelezővé tétele. Ennek két oldala van, amit Asbóth Márton egy kérdéssel illusztrált: „Az egyén védelme érdekében jár el a kormány, vagy a társadalom védelmében?” Az első eset „atyáskodó” országvezetést feltételet, ekkor mindenkinek meg kell kapnia az oltást a véleményétől függetlenül, mondván, ettől lesz biztonságban. A második pont pedig a nyájimmunitás érdekét tartja szem előtt.
Ha az emberek szabadon, saját maguktól vezérelve mennek el oltakozni, akkor elérhető országos szinten az immunitás. Ez azonban inkább tudományos kérdés, mivel azt csak szakértők tudják megmondani, hogy mekkora átoltottság kell a kívánt szint eléréséhez. Az pedig nagyban függ az oltóanyag összetételétől, hatásaitól.
A TASZ álláspontja a kialakult helyzetről az, hogy az államnak erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy mindenki felvegye az oltást. Ennek leghatásosabb módja a tájékoztatás. Az ország vezetésének vonzóvá kell tennie a vakcinát az átlátható és értelmezhető tájékoztatáson keresztül. Ez a saját és még inkább az ország érdeke.
Érdekes viszont, hogy Magyarországon egyébként a kötelező oltások iránt nagy az elfogadási arány, és a népesség döntő többsége él az általános oltások felvételével is. A jelenlegi helyzet kialakulását nagyban segítette a rengeteg fake news, azaz álhír és összeesküvés-elmélet, és az is tény, hogy a modern világban még soha nem volt ilyen méretű és horderejű világjárvány.
lakatos
(Kiemelt kép: MERÉSZ MÁRTON)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt