Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Karácsony ingyenes antitest-szűrést és harmadik oltást sürget

Létrehozva:

Önkormányzat antitest-szint vizsgálat a Városház Parkban 2021.július 5-én | Fotó: Dimény András

A főpolgármester szerint a kormánynak azonnal cselekednie kell, négy lépésben.

A fővárosi ingyenes antitestszint-vizsgálat első eredményei szerint a Sinopharm-vakcinával oltott 60 év felettiek mintegy 24 százalékánál nem találtak elegendő, koronavírus ellen termelődő antitestet – tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal kedden.

A tesztelés meghirdetésekor közölték: az önkormányzat az oltóanyagok hatásosságának mértékével kapcsolatos, széles körben nyilvánosságot kapott aggodalmak miatt tartja fontosnak a fővárosi idősek védettségének, a szervezetükben megjelenő antitestek szintjének megismerését.

A fővárosi önkormányzat – az arra jelentkező kerületi önkormányzatokkal együttműködésben – az elmúlt hét elejétől biztosított ingyenes lehetőséget 60 év feletti budapesti lakosok számára antitest-tesztelésre.

A tesztelésre jelentkezők önkéntesen adhatták meg az oltottságukra vonatkozó adatokat, amely alapján az 1798 vizsgálatból 1760 esetben értékelhető ki részletesen az eredmény.

A tesztelés első hetének eredményei szerint a Sinopharm-vakcina esetében a tesztelésben részt vevő, az oltásukról nyilatkozó 60 év felettiek esetében 23,90 százalékos mértékben volt tapasztalható az IgG típusú neutralizáló antitestek elégtelen mennyiségének jelenléte a vérkeringésben. Az 1760 értékelhető vizsgálatból 1230 esetben voltak Sinopharmmal oltottak. Közülük 294 esetben nem termelődött elegendő antitest.  

A többi oltóanyag esetében a megfelelő antitestszinttel nem rendelkezők aránya lényegesen alacsonyabb. AstraZeneca oltással 90, Janssennel 4, Modernával 42 vizsgálat volt értékelhető, mindegyik esetében megfelelő antitestszintet mértek. A Pfizer-Biontech vakcinájával oltottak közül 266 értékelhető vizsgálatból kettőnél, Szputnyiknál 128-ból hétnél nem termelődött elegendő antitest.

A Főpolgármesteri Hivatal azt írta, az 1760 értékelhető vizsgálat – a résztvevők véletlenszerű kiválasztása, illetve a súlyozás hiányában – ugyan nem képvisel a 60 év feletti budapestiek vonatkozásában reprezentatív mintát, „azonban az önkéntesen tett nyilatkozatok és adatszolgáltatások alapján elvégzett adatok értékelése és bemutatása is tanulságokkal szolgál”.

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán úgy reagált a vizsgálati eredményekre, hogy azok szerint „baj van: a szüleink, nagyszüleink korosztályából több százezren lehetnek védtelenek, miközben a delta-variáns már a szomszédban kopogtat, készülődik a negyedik hullám.” A főpolgármester szerint a kormánynak azonnal cselekednie kell, négy lépésben. Az első, hogy biztosítsanak ingyenes antitest-szűrést mindenkinek, a kínai vakcinával beoltott időseknek elsőként. A második, hogy azoknak, akiknél nem alakult ki ellenanyag, azonnal biztosítsanak harmadik oltást bizonyítottan hatékony vakcinával. A harmadik, hogy „kérjenek bocsánatot azért, hogy a politikai propaganda szempontjait, a kínai érdekek kiszolgálását fontosabbnak tekintették az idősek védelménél”

Karácsony végezetül forintra-fillérre történő elszámolást sürget „a kínai vakcinabizniszre elégetett közpénzmilliárdokkal, az erkölcstelenül nyerészkedő közvetítő cég felelősségre vonását, az ellopott pénz visszatételét a közös kasszába!”

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink