Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Az első lecke kipipálva a Fradinak

Létrehozva:

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Az előző idényben csoportkörös Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójából.

A Fradi a visszavágón Myrto Uzuni mesterhármasával 3-1-re nyert a koszovói FC Prishtina otthonában.

A zárt kapuk mögött rendezett mérkőzést jobban kezdték a hazaiak, akik az első öt percben egy gólszerzési lehetőségig, sőt egy les miatt érvénytelenített gólig is eljutottak. Egy ideig a folytatásban is támadásban maradt a koszovói bajnok, a Fradinak először a 22. percben volt helyzete, de ezt követően a magyar bajnokcsapat átvette az irányítást, több ígéretes lehetőséget is kidolgozott, az első félidő mégis gól nélkül ért véget.

A szünet után Tokmac Nguen hozta remek helyzetbe Myrto Uzunit, aki a 49. percben megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek. A Prishtina nem adta fel, csakhamar kapufáig jutott, majd a 67. percben a csereként beállt Mendurim Hoti révén, egy szöglet után sikerült egyenlítenie. Bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt aztán Uzuni lendületes akciója góllal végződött, az Eldar Civictől visszakapott labdát közelről pörgette a hálóba. Az albán középpályás megállíthatatlannak bizonyult: a végeredmény az ő harmadik találatával alakult ki, Nguen lövését Ardit Nika kapus éppen elé ütötte, Uzuni pedig éles szögből sem hibázott.

A játékvezetői szempontból egészen könnyű találkozón – a luxemburgi sípmester némi meglepetésre a nyolc csere ellenére egy percet sem hosszabbított a meccs végén – a Fradi továbbjutása egyetlen percig sem volt kérdéses.

A Ferencváros jövő héten, a selejtező második körében, a litván Zalgiris Vilnius gárdájával csap össze, amely az északír Linfield FC-t búcsúztatta, miután a hazai pályán szerzett 3-1-es előnyét egy 2-1-es idegenbeli győzelemmel toldotta meg – annak ellenére, hogy a második félidőben emberhátrányban játszott, a mérkőzés végén pedig újabb kiállítást szedett össze. Ez egyben azt is jelenti, hogy a litván csapat nem a legerősebb összeállításában lép majd pályára a Fradi elleni első mérkőzésen.

*

Labdarúgó BL-selejtező, 1. forduló, visszavágó

FC Prishtina (koszovói)–Ferencváros 1-3 (0-0)

Gólszerzők: Hoti (67. p.), illetve Uzuni (49. p., 80. p., 86. p.)

Továbbjutott a Ferencváros, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink