Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Újra nemzetközi lesz a Hungarian Darts Open

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: MTI / Beliczay László

A tavalyi járványügyi korlátozás után idén újra nemzetközi verseny lesz a Dreher Hungarian Darts Open.

A 4,2 millió forint összdíjazású hétvégi eseményre több mint 20 országból közel 300 versenyzőt várnak a szervezők a Bp. Honvéd Dózsa György úti új vívócsarnokába.

Balázs Gábor, a szervező Magyar Darts Szövetség (MDSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta: a program pénteken a hagyományoknak megfelelően egy úgynevezett bemelegítő párosversennyel kezdődik, szombaton jön a bronzkategóriás (1,4 millió forintos) Hungarian Classic, majd vasárnap az ezüstminősítésű (2,8 millió forintos) Hungarian Masters zárja a sort. Hozzátette, hogy az esemény a Nemzetközi Darts Szövetség (WDF) pontszerző versenye, a hazai szövetség célja pedig az, hogy a férfiaknál és a nőknél is sikerüljön magyar versenyzőnek kvalifikálnia magát a januári WDF-világbajnokságra, amelyet a hagyományos helyszínen, az angliai Lakeside-ban bonyolítanak le.

Molnár László, a szövetség alelnöke arról tájékoztatott, hogy a WDF idén vezette be a kelet-európai ranglistát, a régió hat versenyéből eddig négy zajlott le.

„Mivel a nőknél Ihász Veronika és Végső Adrienn áll az első két helyen, és az első helyezett kijut a vb-re, ezért egy jó budapesti szereplés után a záró csehországi versenynek az egyikük számára már nem lesz tétje, és a másik is kvalifikálhat a fő ranglistáról” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: a férfiaknál a legjobb magyar, Kovács Patrik jelenleg harmadik a régiós rangsorban, ezért bíznak abban, hogy ő is vb-résztvevő lehet.

A Dreher Hungarian Darts Openen a sportág ismert külföldi nagyágyúi közül itt lesz többek között az angol Deta Hedman, a lengyel Sebastian Steyer, a szlovén Benjamin Pratnemer és az ír John O’Shea.

Legnépszerűbb cikkeink