Nagyvilág
Mazepin nem indulhat a Brit Nagydíjon
A Brit Autósport Szövetség az ukrajnai háború miatt nem engedélyezi, hogy Nyikita Mazepin, a Haas istálló orosz versenyzője rajthoz álljon az idei Formula–1-es Brit Nagydíjon, amelyet július 3-án rendeznek Silverstone-ban.
Bár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden úgy döntött, hogy az égisze alá tartozó sorozatokban semleges színekben rajthoz állhatnak az orosz és a fehérorosz versenyzők mindaddig, „amíg elkötelezik magukat a béke és a politikai semlegesség elve mellett”, úgy tűnik, nem mindenhol tartják elégségesnek ezt a döntést.
A Brit Autósport Szövetség ugyanis sokkal szigorúbb. „Az orosz és a fehérorosz szövetség által kiadott licencekkel rendelkező versenyzők és hivatalos személyek nem vehetnek részt semmilyen Nagy-Britanniában sorra kerülő autósport-rendezvényen” – jelentették ki közleményükben a FIA döntésére reagálva. A szövetség a döntést „a brit kormánnyal, valamint a nemzeti sportági szövetségekkel folytatott konzultáció eredményeként” hozta meg, „egyoldalú válaszként” az ukrajnai eseményekre.
A Bahreinben március 20-án kezdődik a Formula–1 szezonja, a mezőnyben pedig egy orosz versenyző van, a Haas-szal versenyző Nyikita Mazepin.
Az amerikai Haas istállónak a Mazepin édesapjának tulajdonában álló Uralkali műtrágyagyártó és forgalmazó cég a főszponzora, de a csapat a múlt heti barcelonai tesztelés pénteki napján fehérre festette át az eredetileg orosz nemzeti színekben pompázó versenyautóit, és az orosz főtámogató neve és logója szintén lekerült az autókról.
A FIA a Motorsport Világtanács keddi tanácskozásán pedig az idén szeptemberre kiírt Formula–1-es Orosz Nagydíj törlését is jóváhagyta. Mint ismeretes, a szocsi futam lemondását a gyorsasági autós világbajnokság irányítói már múlt pénteken, egy nappal azután bejelentették, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében