Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Friss gyümölcs a hűtőházból

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

Tél végén, tavasz elején a hőmérséklet emelkedésével fordított arányban áll szervezetünk vitaminkészlete. Az őszi tartalékok már kimerültek, a friss gyümölcsre, zöldségre pedig még várni kell, de ma már nem nagyon képzelhető el olyan étrend, ami csak húsból és krumpliból áll. Szerencsére száz éve kitalálták a gyorsfagyasztást, aminek előnyeit éppen most élvezhetjük.

Valamiért mindig úgy alakult a Földön, hogy nem ott keletkezett felesleg az élelmiszerekből, ahol az éhezők voltak. Ezért, és a népesség rohamos növekedése miatt lett fontos a friss termények, alapanyagok tartósítása. Erre az 1920-as évektől állnak rendelkezésünkre különböző eljárások, amelyek közül a gyorsfagyasztás a legelterjedtebb, mert ezzel lehet a legjobban megőrizni az élelmiszerek tápértékét, ízét, vitaminjait, még a gyümölcsök illatát is.

Az eljárás lényege, hogy az alapanyagokat a betakarítás után a lehető legrövidebb idő alatt, és nagyon gyorsan, sokkolással fagyasztják le. Így a gyümölcsöket, zöldségeket alkotó sok víz apró jégkristályok formájában fagy meg. Ezek felengedtetéskor nem roncsolják a sejtfalat, és a termék nem ereszt túl sok levet.

A hűtőházakban a gyorsfagyasztott termékeket folyamatosan -18 Celsius fokon tartják a kiszállításig, mert nagyon érzékenyek a hőfokváltozásra. Ezért szigorúak a tárolási és szállítási előírások, a hűtési lánc nem szakadhat meg, mert az minőségromlást okozna.

A technológiából következik, hogy a gyorsfagyasztott zöldség és gyümölcs garantáltan frissebb, mint a piacon most kapható tavalyi alma. Ráadásul ez a tartósítás teljesen vegyszermentes, az eljárás során semmilyen adalék nem kerül a tiszta alapanyaghoz. Felhasználáskor pedig nincs tisztítási, feldolgozási veszteség vagy hulladék.

Vásárláskor egyszerűen tudjuk ellenőrizni a minőséget: ha a csomagoláson belül megpuhult a termék, vagy a dobozt nedvesnek érezzük, akkor azt ne vegyük meg. A darabonként csomagolt gyorsfagyasztott termékeknek külön-külön kell tapinthatónak lenniük a csomagoláson belül, ha egy darabba állnak össze, akkor legalább egyszer már felolvadtak. Célszerű ellenőrizni a minőségmegőrzési időt is.

A gyümölcsöket csak közvetlenül a fogyasztás előtt cukrozzuk meg – már amelyiknél erre szükség van. És ha március elején szép, nagyszemű epreket látunk a piacon, ne essünk tévedésbe: ez nem a mi idei első termésünk. Nálunk a vegetáció még csak éledezik, és az a friss eper, ami a pultokon kelleti magát, valahol messze érett, és valamilyen kémiai trükkel heteken át képes megőrizni ropogósságát és üde színét. A látvány csillagos ötös, de a tartalom hagy kívánnivalót.

Szikora Katalin

Legnépszerűbb cikkeink