Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Tóth Csaba szerint Hadházy a kormánypártok szempontjából ideális jelölt

Létrehozva:

Fotó: MTI / Soós Lajos

Ugyanis Hadházy egyéniben még nem nyert semmit – érvelt a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban.

A DK, az MSZP és a Párbeszéd mellett más ellenzéki pártok is támogatni fogják a jelöltségemet Zuglóban – mondta Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban.

Tóth szerint Zugló lakossága úgy ítéli meg a baloldalt, ahogy azt a választási eredmények is mutatják. Az MSZP-s képviselő emellett sugalmazta, hogy a kormánypártok szemszögéből Hadházy Ákos lenne az ideálisabb jelölt Zuglóban, ugyanis míg ő már kétszer megnyerte a körzetet, Hadházy egyéniben „még nem nyert semmit.”

A napokban kiderült, hogy a DK, az MSZP és a Párbeszéd is beáll Tóth Csaba mögé az előválasztáson. Az országgyűlési képviselő szerint várható, hogy további pártok is csatlakozni fognak, azonban konkrét szervezetet nem akart megnevezni; elmondása szerint egy másik párttal már megköttetett a megállapodás. Bízik benne, hogy az ötödik párt is beáll majd mögé. Tóth azt is elmondta, az erről szóló egyeztetéseken nem volt jelen, azokat a pártelnökök tárgyalták le egymás között.

Fiala János műsorvezető kérdésére válaszolva Tóth Csaba tagadta, hogy a visszalépések bármilyen mértékben is megcsúfolnák az előválasztást. Zugló országgyűlési képviselője azt is kijelentette, hogy másnap, vagyis szerdán jelentik majd be Karácsony Gergellyel közösen, hogy ő lesz az MSZP-DK-P hivatalos jelöltje. A műsorvezető ezt követően megjegyezte, hogy szerinte az előválasztásnak pont az lenne a lényege, hogy a nép döntse el, ki az alkalmasabb jelölt; pontosan arról szeretne dönteni a nép, amiről most a pártok határoznak a visszalépésekkel. Tóth Csaba ezzel szemben megfogalmazta, a pártoknak meg kell hagyni a lehetőséget, hogy eldöntsék, van-e olyan jelöltjük a körzetben, aki alkalmas lenne a képviseletre.

Az ellenzéki nyertes jelöltnek egy dolog kedvezhet Fiala szerint, ha a nép Fidesz-utálata nagyobb, mint amilyen mértékben viszolyogva nézik azt, ahogy az ellenzéki pártok eljárnak az előválasztás kapcsán. Ha azt a logikát követték volna a pártok, hogy van 91 körzet, ahol mandátumot kell szerezni a Fidesztől, az teljesen más helyzet lett volna a zuglói képviselő szerint. Volt 15 egyéni győztes, akinek meg kellett volna adni a lehetőséget – mondta Tóth Csaba, hangsúlyozva, hogy az MSZP-nek a tárgyalások során ez volt az álláspontja. 

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink