Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Pár éven belül egy másik vírus jöhet elő

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

Az egyetlen járható út a jelenlegi koronavírus-járvány legyőzésében továbbra is a vakcináció – magyarázta Erdei Anna immonológus.

Az MTA doktora laptársunk, a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában nyilatkozott csütörtök reggel.

Néhány nappal ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia egy kisfilmet hozott nyilvánosságra, amiben a védőoltások utáni immunválasz kialakulását és későbbi hatását mutatják be. Az animáció Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, az ELTE TTK immunológus egyetemi tanára irányításával készült. 

„A laposföldhívőket nem fogjuk tudni meggyőzni. A hezitálókat szerettük volna elérni és meggyőzni arról, hogy a vakcináció az egyetlen út, hogy legyőzzük a koronavírust” – magyarázta Erdei a film kapcsán. 

Fiala János kérdésére válaszul elmondta, az animáció hárommillió forintba került, a film vázát ő adta, nagyon élvezte a munkát, és mókásan megjegyezte: a munka attól különbözött egy tudományos előadástól, hogy míg ott az utolsó pillanatban is alakíthat a beszédén, addig az animációban bármiféle változtatás súlyos százezrekbe kerülhet. Mint mondta, lehet, hogy a tévécsatornákon is közvetíteni fogják a kisfilmet, ennek módja azonban még nem tisztázott.

Hozzátette: nemrég a tudományos testület kidolgozott egy post-covid stratégiát is, amit már a miniszterelnökkel is megismertettek. „A post-covid stratégia rengeteg területet érint: szociális, gazdasági, oktatási rendszert is. Ha az akadémia tudósai ezekben összefognak, építő javaslatcsomaggal tudnak a döntéshozókkal a továbbiakban is együtt dolgozni.”

Mint mondta, a pandémiás terv a továbbiakban is fontos eszköz lesz, hiszen „fel kell készülni, mert várható, hogy pár éven belül egy másik vírus jön elő ugyanígy”.

PH

Legnépszerűbb cikkeink