Magyarország
Gyorsabb diagnózist vár a főváros a CT- és MR-programtól
Elindult a főváros CT-, MR-programja, amitől rövidebb várólistát és gyorsabb diagnózist várnak – közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnap az MTI-vel.
A közleményben emlékeztettek, hogy a főváros és a kormány korábban megállapodott abban, hogy megépülhet az atlétikai stadion, amelyért cserébe a főváros öt év alatt 50 milliárd forintot kap egészségügyi fejlesztésekre a központi költségvetésből.
Ennek részeként érkezett meg a Fővárosi Önkormányzat számlájára az aktuális kétmilliárd forintos támogatás, amelyet a főváros egyből a diagnosztikai vizsgálatok számának növelésére, és ezzel együtt a budapesti daganatos betegséggel beutalt betegek várólistájának csökkentésére költ – írták
A kétmilliárd forintból 31 770 CT és 9846 MR-vizsgálatot vásárol a Fővárosi Önkormányzat. Ez az előző évhez képest az onkológia iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos, és az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti.
Emellett életbe lép a daganat gyanújával beutalt betegek esetében a 7+3 napos szabály, vagyis az, hogy 7 napon belül a vizsgálatot elvégzik és további 3 nap alatt a felvétel leletezése is megtörténik – emelték ki.
A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. A daganatos betegségek jelentik a második leggyakoribb halálokot Magyarországon.
Hangsúlyozták: minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető lenne az országban. 2019-ben Budapesten 21 ezren haltak meg és ebből 5488 volt a daganatos halálozás – írták.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt