Kiemelt hírek
Túl sok a beteg, nem tudják biztosítani a szükséges színvonalat a nyíregyházi kórházban
Az intenzív osztály vezetője szerint normális körülmények között sok beteg élete menthető lenne.
A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház intenzív osztályának vezetője szerint az intézményükben már annyira sok koronavírus-fertőzöttet ápolnak, hogy “már nem tudják ugyanazt a színvonalat biztosítani, amellyel normális körülmények között sok beteg élete megmenthető lenne” – számolt be az ATV Híradója.
Az ATV azután kereste meg a már négyszáz fertőzöttet ápoló intézmény vezetőit, hogy a kórház öt napja egy tíz perces videót töltött fel Facebookra, amiben orvosok, ápolók és mentősök igyekeznek elmagyarázni, milyen egészségügyi dolgozó ként megélni a koronavírus-járvány második hullámát.
Szűcs Attila főorvos az ATV-nek azt mondta, a filmmel senkit nem szerettek volna megijeszteni, csak arra akarták felhívni az emberek figyelmét, hogy nagyon komoly betegséggel áll szemben az ország, ami rendkívüli feladatokat ró a rendszerre.“Az egészségügyi rendszerre egyszerre óriási mennyiségű súlyos beteg érkezik, és ilyen nagy számú beteg ellátása során már nem tudjuk biztosítani azt a rendkívül magas szakmai színvonalat, az intenzív tekintetében azt a komplex intenzív ellátást, amely mellett normál körülmények mellett sok beteg meggyógyulna” – mondta Szűcs.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt