Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Nyomoz az FBI a Twitter feltörése ügyében

Zsigmond Viktória

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Pixabay

Mivel több törvényhozó is részleges beszámolót kért a szerdán kirobbant botrány miatt, ezért az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is kutakodni kezdett.

A nyomozók már vizsgálják az ügyet és arra jutottak, hogy valóban Bitcoin-támadás volt, vagyis a feltört Twitter-fiókok tulajdonosaitól kriptovalutát akartak kicsalni. Ezt pedig híres emberek fiókjainak feltörésével akarták megtenni. A nyomozóknak arra egyelőre nem sikerült fényt deríteniük, hogy a hackerek hozzáfértek-e a feltört Twitter-fiókok tulajdonosainak magánüzeneteihez, vagy magánadataihoz is.

A Twitter elnök-vezérigazgatója, Jack Dorsey közölte, hogy a hackerek hozzáfértek a platform belső rendszeréhez és eszközeihez. Dorsey bejelentette, hogy máris meghozták az első szigorító intézkedéseket a belső rendszerhez való hozzáférés megakadályozására, és blokkolták egyes felhasználóiknak azt lehetőségét is, hogy a fiókjukon Bitcoin-számlák címeit adhassák meg.

Több amerikai törvényhozó komoly aggodalmát hangoztatta az ügyben. Ed Markey demokrata párti szenátor például arra figyelmeztetett, hogy a mostani hackertámadásnak pénzügyi céljai voltak. Előfordulhat, hogy rossz szándékú szereplők hamis információkat, akár az amerikai választási folyamatot befolyásoló álhíreket, vagy az Egyesült Államok nemzetközi kapcsolataira is hatással lévő üzeneteket tesznek közzé a feltört fiókokon. Hasonló aggálya volt Jim Jordan republikánus képviselőnek is.

A Fehér Ház közölte, hogy „állandó kapcsolatban áll a Twitter illetékeseivel”. Sajtóértekezletén Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök Twitter-fiókja „abszolút biztonságos és biztonságban” volt a hackertámadás idején is. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink