Nagyvilág
Megkezdődik a koronavírus-vakcina gyártása
Már az engedélyezés előtt ekezdik gyártani az oltóanyagot.
Nagy-Britanniában megkezdődik az új típusú koronavírus okozta COVID-19 betegség elleni oltóanyag gyártása – közölte csütörtökön a brit egészségügyi miniszter. Matt Hancock, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta csütörtök este a Downing Streeten, felidézte, hogy az Oxfordi Egyetem tudósai kifejlesztettek egy oltóanyagot, és az egyetem már megállapodott az AstraZeneca gyógyszeripari céggel a gyártásról és a forgalmazásról arra az esetre, ha az emberi tesztelés alatt álló koronavírus-vakcina beválik – írja az Index.
Hancock elmondta, hogy az AstraZeneca már most, vagyis még az oltóanyag engedélyezése előtt hozzákezd a gyártáshoz annak érdekében, hogy a vakcina klinikai jóváhagyásának esetére megfelelő mennyiséget lehessen készletezni, és az egészségügyi hatóságok készen állhassanak az alkalmazásra.
Az AstraZeneca vezérigazgatója azonban nemrégiben a BBC televíziónak elmondta: a vállalat a brit kormánytól 100 millió egységnyi oltóanyag gyártására kapott megrendelést. Pascal Soriot az interjúban azt mondta, szerinte nem kétséges, hogy a szállítás már szeptemberben megkezdődik. Ő is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vakcinának előbb természetesen hatékonynak kell bizonyulnia, és hatékonyságát demonstrálni is kell.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban