Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Bronzzal mutatkozott be Nagy Bernadett

Létrehozva:

Fotó: MTI / Kovács Anikó

Nagy Bernadett bronzérmet nyert a nők 76 kilogrammos súlycsoportjában a budapesti birkózó Európa-bajnokságon. Szabados Noémi az ötödik helyet szerezte meg, Dollák Tamara harmadik helyért birkózhat, és kezdenek a kötöttfogásúak is.

U23-as Európa-bajnoki címe után a felnőttek között is dobogóra állhatott Nagy Bernadett. Az UTE versenyzője első mérkőzésén, még szerdán az olimpiai ötödik, Európa-bajnoki ezüstérmes osztrák Martina Künzöt verte óriási hajrával, majd a német Francy Rädel ellen imponáló magabiztossággal, tussal nyert. Az elődöntőben aztán a négyszeres kontinensbajnok, világbajnok, olimpiai bronzérmes török Yasemin Adartól tussal kikapott, így a csütörtök esti programban a bronzmeccsre készülhetett.

A helyosztón a bolgár Marija Orjaskovával találkozott, akit alaposan meglepett a kezdés után, ugyanis egy pillanatig sem finomkodott, gyakorlatilag rögtön nekirontott és lábratámadás után billentett (2-0). A villámkezdést hasonló folytatás követte, még egy perc sem telt el, amikor Nagy újra beugrott, majd ellenfele alá guggolva átfordította a bolgárt (4-0). A menetben szinte végig a magyar sportoló volt a kezdeményező, ám nem sokkal a pihenő előtt Orjaskova indított, és kifejezetten nehéz helyzetbe szorította versenyzőnket, aki azonban ki tudott bújni a szorításból, majd kivitte riválisát a szőnyegről, ezzel tovább növelte előnyét (5-0).

A pihenőt követően Orjaskovának már nem volt választása, hajtania kellett, de Nagy koncentrált és kemény volt, kiválóan reagált az akciókra, és másfél perc után egy újabb kiléptetéssel már 6-0-ra vezetett. Az egyre fáradtabb bolgár „zakatolt” tovább, az újpesti versenyző pedig az utolsó perc elején ismét kihasználta egy hibáját (8-0). A meccs ezzel végképp eldőlt, Orjaskovának pedig csak egy „becsület-levitelre” (8-2) futotta az erejéből – túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy Nagy Bernadett parádésan mutatkozott be élete első felnőtt világversenyén. 

A másik szombat esti fiatalunk, a 68 kilogrammban szereplő Szabados Noémi jól hajrázott, de végül elveszítette bronzmérkőzését, így az ötödik helyen fejezte be a versenyt.

Ami a selejtezőket illeti, Dollák Tamara (57 kg) vigaszágra került, de ott már nem kellett mérkőznie, így péntek este bronzéremért léphet szőnyegre, ellenfele a török Elvira Kamaloglu lesz. Dénes Mercédesz (53 kg) és Szabó Nikolett (62 kg) kiesett a versenyből, Elekes Emese (72 kg) pedig a szerdai edzésen térdsérülést szenvedett, így nem tudott szőnyegre lépni.

Pénteken nem csak Dollák Tamaráért izgulhatunk majd, a kötöttfogásúak számára is megkezdődik az Európa-bajnokság: Kecskeméti Krisztián (63 kg), Lévai Zoltán (77 kg), Szilvássy Erik (87 kg), és Vitek Dáriusz (130 kg) is szőnyegre lép.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink