Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nehéz győzelemet arattak a kéziseink Portugália ellen

Létrehozva:

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A magyar férfi kézilabda-válogatott nagyon szoros küzdelemben 31-30-ra legyőzte Portugáliát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap a budapesti MVM Dome-ban.

A hollandokkal szembeni csalódást keltő vereség után ezúttal is rosszul kezdte a találkozót a magyar csapat, csaknem öt perc elteltével szerezték az első gólt. Tíz perc után megnyugodott és támadásban, védekezésben, illetve kapus teljesítményben is javult a hazai együttes és negyed óra elteltével a kontinenstorna során először vezetett.

Topic Petar és Rosta Miklós remekül helyettesítette Bánhidit és bár a magyarok lendületbe kerültek, ez csakhamar megtört a kiállítások és a videós visszajátszások miatt. A folytatásban megint sok volt a hiba, nem sikerült ellépni, sőt, a portugálok a szünetben ismét vezettek.

A második felvonásban már Székely Márton állt a magyar kapuban és a szűk negyed óra alatt bemutatott 5 védésének köszönhetően a csapat újra ellépett két találattal. A portugálok dolgát védekezésben némileg megkönnyítette, hogy a magyar szélsőket ezúttal is alig foglalkoztatták.

Az utolsó percre maradt a döntés, amit a hazaiak emberelőnyben tölthettek. Végül a mezőny legeredményesebb játékosának, Máthé Dominiknak a bombája állította be a végeredményt.

„Sok problémával küzdöttek a portugálok és mi is, ehhez képest nagyon izgalmas mérkőzést játszottunk. Nagyon örülök, hogy csapatunk sokkal nyugodtabban és felszabadultabban játszott, mint csütörtökön, de remélem, még elég sok tartalék van bennünk” – nyilatkozta a lefújás után Gulyás István. Hozzátette, számukra az jelenti a legnagyobb boldogságot, hogy nagy örömet tudtak okozni a szurkolóknak. Bánhidi Bence állapotáról elmondta, nagyon szépen javul a bokája, de nem kockáztatták az egészségét.

A két csapat nyolcadik egymás elleni mérkőzésén két vereség mellett hatodszor győztek a magyarok, akik csütörtökön 31-28-ra kikaptak Hollandiától, kedden 18 órától pedig Izland ellen zárják a B csoport küzdelmeit. A tét a középdöntőbe jutás.

 

*

Eredmények

B csoport:

Magyarország–Portugália 31-30 (14-15)

Izland–Hollandia 29-28 (15-13)

A csoport állása: 1. Izland 4pont, 2. Hollandia 2 (59-57), 3. Magyarország 2 (59-61), 4. Portugália 0.

A csoportból az első két helyezett jut tovább.

A záróforduló párosítása: kedd, 18 óra: Izland–Magyarország, 20.30 Hollandia–Portugália.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink