Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nem tud kombinálódni két vírus

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

A napokban a médiát bejárta az úgynevezett flurona híre, amikor egy-egy emberben egyszerre mutattak ki koronavírusos és az influenzás fertőzést.

Magyarországon elsőként a Neumann Labs diagnosztikai cég január 3-i közleményéből lehetett fluronás esetekről hallani – a beszámoló szerint két 30 év alatti betegnél egyszerre mutatták ki a koronavírusos és az influenzás fertőzés jelenlétét. A szezonális influenzát a hagyományos influenza vírus míg a Covidot SARS-CoV-2 okozza. A koronavírusok és az influenzavírusok alapvetően eltérő működésű RNS-vírusok, amelyek nem képesek egymással kombinálódni, így egyáltalán nem kell a flurona szupervírus megjelenésétől tartani. „A koronavírus-járvány korábbi hullámaiban a közösségi érintkezést korlátozó intézkedések és a maszkviselés gyakorlatilag megakadályozták az influenza járványos terjedését. Ennek eredményeként a védettség lényegesen gyengülhetett a népességben, emiatt az átlagosnál erősebb influenzajárványok várhatók. A kettős fertőződésekre vonatkozó ismeretek hiánya biztató: az eddigi esetek nem voltak eléggé súlyosak ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet. Az pedig mindenképpen várható, hogy a kettős fertőzések túlnyomó többsége – különösen, ha nem okoz súlyos tüneteket – felderítetlenül marad, hiszen sem a koronavírusos fertőzést, sem az influenzát nem lehet pusztán a tünetek alapján megbízhatóan azonosítani – válaszolta a Qubit kérdésére Müller Viktor elméleti biológus, az ELTE TTK egyetemi docense, aki vírusos fertőzésekkel foglalkozik. Összességében tehát jelenleg több bizonyíték van arra, hogy a covidos betegeknek jobban kell tartaniuk másodlagos bakteriális fertőzésektől, mint más légúti vírusokkal való kettős fertőzésektől. A súlyos covidos megbetegedés ellen a legjobb védelmet még mindig az oltás jelenti, és influenza esetén sincs ez másként.

Legnépszerűbb cikkeink