Nagyvilág
A szoptatás megvéd a koronavírustól
Egy friss kutatás szerint a koronavírus ellen beoltott anyák SARS-CoV-2 elleni antitesteket visznek át anyatejjel a gyerekeikbe, amivel biztosítják a babák passzív immunitását – olvasható az EurekAlerten megjelent közleményben – írja a 24.hu.
Az Obstetrics & Gynecology szaklapban megjelent, Massachusettsi Egyetem által végzett kutatás szerint az mRNS vakcinára adott immunválaszra utaló jeleket találtak a fertőzésen át nem esett újszülöttek székletében és az anyatejben is. A kutatást 30 szoptató nőn végezték, akiknek nagy része az egészségügyben dolgozik. A résztvevők 2021 januárja és áprilisa között kaptak COVID-19 elleni mRNS-vakcinát. Az oltás előtt, két-három héttel az első oltás beadása után és három héttel a második adag után adtak anyatejmintát. „Ez nagyon fontos, mert a nők tudni akarják, hogy csecsemőikben benne vannak-e ezek az antitestek. A vizsgálatunk azt mutatja, hogy az immunválaszra utaló fehérjemolekulák az anyatejen keresztül jutnak el a babához. Ez motivációt jelent az anyák számára, hogy folytassák a szoptatást, miután megkapták az oltást.” – mondta Vignesh Narayanaswamy, a tanulmány szerzője, aki szerint ez a kutatás az első, amely az új típusú koronavírus elleni antitesteket mutat ki beoltott anyák csecsemőinek székletmintáiban. Az antitesteket a csecsemőkben életkortól függetlenül – 1,5 hónapos kortól 23 hónapos korig – kimutatták. A kutatásban 30 szoptató nő vett részt, akiknek nagy része az egészségügyben dolgozik. A résztvevők 2021 januárja és áprilisa között kaptak koronavírus elleni mRNS-vakcinát. Antitesteket a csecsemők székletmintáinak nagyjából harmadánál mutatták ki, az antitestek szintje pedig nagyjából korrelál az anya által tapasztalt vakcina-mellékhatásokkal, vagyis minél több mellékhatást tapasztalt oltás után az anyuka, annál több antitestet találtak a babák székletében.
168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt