Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Megvan a továbbjutás a női kéziseknek

Létrehozva:

Fotó: MTI / Illyés Tibor

A magyar női kézilabda-válogatott középdöntőbe jutott a spanyolországi világbajnokságon, miután 32-29-re legyőzte Csehországot a csoportkör második fordulójában.

A csehek ellen már egy döntetlen is elég lett volna a középdöntőbe jutáshoz, de Szlovákia elleninél valamivel jobban működött a védekezés, ezért a 12. percben már négy gól volt az előnyünk. A ellenfél rendre ejtéssel próbálkozott, a kísérletek eleinte sikerrel jártak, később azonban pontatlanná váltak. Az időkérésük után lövésekre váltottak, ezekkel csökkentették a különbséget, miközben a mieink játéka támadásban némileg megakadt.

A cseh válogatott emberelőnyben egyenlített, majd az első félidő hajrájában majdnem két percet kettős emberhátrányban töltöttünk, de Vámos Petra két gólt így is szerzett, sőt, egyet létszámegyenlőségnél is, ennek is köszönhetően a szünetben 17-15-re vezettek a mieink.

Remek védekezéssel kezdték a második felvonást a csehek, de egyenlíteni nem tudtak, sőt a 39. percben ismét négygólos hátránynál kellett időt kérniük. A találkozó kétharmadánál Klujber Katrin már a kilencedik gólját lőtte, emellett hasznosan védekezett, többször is labdát szerzett

 – nem véletlenül választották meg a mérkőzés legjobbjának. 

Egy 6-1-es sorozat végén 24-18 volt az állás, ebben az időszakban a magyarok védekezése nagyszerűen működött, Szikora Melinda pedig védésekkel segített. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a végén már a cserejátékosoknak is lehetőséget adott, és bár az utolsó három gólt az ellenfél dobta, de a magyar siker nem forgott veszélyben.

A magyar válogatott ezzel már biztosan középdöntős, sőt, két pontot is visz már magával – meg még amennyit a németek ellen meg tud szerezni hétfőn a csapat.

 

E csoport, 2. forduló:

Magyarország-Csehország 32-29 (17-15)

Németország-Szlovákia 36-22 (17-12)

A csoport állása: 1. Németország 4 pont (67-43), 2. Magyarország 4 (67-58), 3. Csehország 0 (50-63), 4. Szlovákia 0 (51-71).

A középdöntőbe az első három helyezett kerül, akik magukkal viszik egymás ellen elért eredményeiket. Németország és Magyarország már biztos továbbjutó.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink