Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Minden negyedik felnőtt funkicionális analfabéta

Létrehozva:

Sokaknak az űrlapkitöltés is nehézségeket okoz | Fotó: MTI / Komka Péter

Sokan vannak, akik képtelen egy egyszerű űrlap kitöltésére is.

A 20. század végétől létező  fogalom szerint minden olyan ember funkcionálisan analfabéta, aki ugyan el tudja olvasni a szöveget, de értelmezni már nem tudja azt.

Hazánkban a különböző becslések szerint a felnőttek 16–33 százaléka funkcionális analfabéta. Csoma Gyula és Lada László meghatározása szerint a funkcionális analfabetizmus olyan műveltségi állapot, amelyben az írás-olvasás képességének a szintje egyre kevésbé teszi lehetővé az új információk befogadását és közlését, az új tudás megszerzését, feldolgozását és kezelését, a személyközi interakciók lebonyolítását.

Egyébként Magyarországon az analfabéták száma meglehetősen alacsony, – 99,1 százalék nem az – Amerikában viszont csak a  lakosság  79 százaléka tud csak írni, és olvasni. A tankötelezettség törvénybe van foglalva Magyarországon, az analfabéták alacsony szám ennek is köszönhető, de a funkcionális analfabéták száma azonban magas.

A kutatások alapján elmondható, hogy Magyarországon a népesség 25 százaléka funkcionális analfabéta. Ez feltehetően abból is fakad, hogy amíg a diákok naponta találkoznak új szövegekkel, naponta kell azokat értelmezniük, addig a felnőtt lakosság sokszor ki is tudja kerülni, hogy ez mindennapi tevékenysége legyen és csak kevés szembejövő szöveget értelmez. Ezért mondhatjuk: kijönnek a rutinból.

A folyamatos gyakorlás ugyanis elengedhetetlen a szinten tartás és a fejlődés szempontjából.

Ám nem ez az egyetlen oka a romlásnak. A kutatásokból továbbá az is kiderül, hogy a drasztikus romlás legfőbb egyik oka az internet megjelenésében keresendő. Az internet hatására kevesebb szépirodalmi művet fogyasztunk, háttérbe szorult az egykor népszerű időtöltés, az olvasás. A KSH adatai szerint az olvasás folyamatosan veszít korábbi kiemelkedő népszerűségéből – derül ki a kutatásokon alapuló cikkből.

Legnépszerűbb cikkeink