Nagyvilág
Újabb eljárás Navalnij ellen
Szélsőséges közösség létrehozása és irányítása címén indított eljárást Alekszej Navalnij ellenzéki politikus és két támogatója ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Alekszej Navalnijt azzal vádolta meg az SZK, hogy a betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) megalapításával szélsőséges közösséget hozott létre és irányított, valamint arra bátorította a polgárokat, hogy a hatóságokkal nem egyeztetett gyűléseken vegyenek részt. Leonyid Volkovot, a regionális Navalnij-törzsek hálózatának volt koordinátorát a szélsőséges közösség vezetése és a nem engedélyezett megmozdulásokra való mozgósítás mellett azzal is megvádolták, hogy online videóban buzdított Navalnij csapatának kriptodevizával való támogatásra. Ivan Zsdanovot, az FBK volt igazgatóját hasonló vádakkal illették, mint Volkovot.
A nyomozók szerint Navalnij legkésőbb 2014-ben megalapította az FBK „szélsőséges közösséget”, amelyet Volkovval és Zsdanovval együtt vezetett. A közösség működésének biztosítására a vádlottak nyolc nonprofit alapítványt és kereskedelmi szervezetet hoztak létre.
2017-ben megalapították a Navalnij Törzsei mozgalmat, amelyet idén nyáron a moszkvai városi bíróság ugyancsak szélsőségesnek bélyegezett és betiltott. Létrehozták az FBK és a Navalnij Törzsei honlapját, az Alekszej Navalnij YouTube-csatornát, valamint profilokat kreáltak a Twitteren, az Instagramon, a Facebookon és más közösségi médiában, „büntetendő tevékenység népszerűsítésére”.
Az SZK szerint a szélsőséges csoport tevékenysége „az államhatalom szervei és az általuk folytatott politika lejáratására, a régiókban kialakult helyzet destabilizálására, a lakosság körében tiltakozó hangulat kialakítására, az erőszakos hatalomváltást szükségesnek tartó közvélemény kialakítására, tömeges zavargásokba torkolló tiltakozó akciók szervezésére és lebonyolítására irányult”. Ennek érdekében nem engedélyezett gyűléseket tartottak, ahol szélsőséges és terrorista tevékenységekre szólítottak fel, valamint egyéb bűncselekményeket követtek el.
mti/ph
(Kiemelt kép: KIRILL KUDRYAVTSEV – AFP)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt