Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

2006 után újra miniszterelnök-jelöltek vitáztak egymással

Létrehozva:

Forrás: Jakab Péter hivatalos Facebook-oldala

Az ATV által szervezett „vita” inkább arról szólt, hogy mindenki elmondta a saját programját. Tizenöt év után még ez is felüdülést jelentett.

Simon András azt kérdezte az első miniszterelnök-jelölti vitán, hogy mi lenne az első három intézkedés, amit egy új kormány hozna, ha leváltanák a Fideszt.

Jakab Péter szerint az első héten életmentő beavatkozásra van szükség az egészségügyben. Említette, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, hogy elkezdődhessen az elszámoltatás, és lecsukatná Polt Péter legfőbb ügyészt. Mint mondta, biztosítani kell az igazságszolgáltatás függetlenségét, bérlakásokat kell építeni, helyreállítani az egészségügy helyzetét, a szolgálati jogviszonyt el kell törölni, vissza kell állítani a közalkalmazotti státuszt.

Márki-Zay Péter felszabadítaná a gazdaságot a Fidesz-uralom alól, hogy ne fordulhasson elő, hogy két napszemüveges férfi elkéri az ember cégét. A kiút ebből a helyzetből egy szakértői kormány felállítása, elszámoltatás, új alkotmány lenne. Ő is elmondta, hogy Polt Pétert és a Médiatanács vezetőjét le kell váltani, a sajtószabadságot vissza kell állítani.

Karácsony Gergely lehívná a 6000 milliárdos EU-s segélycsomagot, zárolná a közpénzen gazdagodottak bankszámláit, és kijelentette, hogy nem szabad esküt tenni az Alaptörvényre. Javaslata szerint a következő kormány a magyar népre, demokráciára, jogállamra tegyen esküt.

Fekete-Győr András odaadná a Karmelita kolostor kulcsát a korrupcióellenes ügyészségnek. Visszavonnák a sokak szerint eltérített, fideszes pedofiltörvényt, és kinyitnák a Parlament kapuját az újságírók előtt. Szerinte politikai kultúraváltásra van szükség. Egy élhető Magyarországot szeretne építeni, ahol mindenki szívesen neveli fel a gyerekét.

Dobrev Klára szerint a baj sokkal nagyobb annál, hogy három intézkedésük legyen, vaskos intézkedéscsomaggal jelenne meg a Parlamentben a választás másnapján. Említette az elszámoltatást, vagyonbiztosokat nevezne ki a NER-cégek élére, módosítana a kétharmados törvényeket, hogy a fideszes mamelukok eltűnjenek. Azt mondta, a célja az lenne, hogy megmutassák a magyaroknak, hogy az új kormány róluk szól. Továbbá megnyugtatja, amit ma hallott a vitán, szerinte el kell kezdeni készülni a kormányzásra, összerakni a kormányprogramot.

168.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink