Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Elrajtol a női kézibajnokság

Létrehozva:

Fotó: Pozsonyi Roland

A bajnok Ferencváros 25 év után védheti meg ismét az elsőségét a női kézilabda NB I-ben, amelynek ma kezdődik az új idénye.

A fővárosiak keretéből két kulcsember távozott, ráadásul Háfra Noémi és Schatzl Nadine is a legnagyobb rivális Győri Audi ETO-hoz került. Eligazolt a beálló Pásztor Noémi is, aki Mosonmagyaróváron folytatja. A balátlövő posztra négy év után visszatért Szöllősi-Zácsik Szandra, aki a harmadik időszakát kezdi a Ferencvárosnál, a balszélre pedig Hársfalvi Júliát szerződtették. Elek Gábor vezetőedzőnek pedig újra összpontosíthat a klubcsapatára, mivel a szövetségi kapitányi poszton Golovin Vlagyimir váltotta a tokiói olimpia után.

A csapatuk hat felkészülési mérkőzést játszott idén nyáron, ezek közül egyet elveszített és ötöt megnyert.

A győrieket továbbra is a május közepén visszatért Ambros Martín irányítja. A spanyol vezetőedzővel az ETO 2012 és 2018 között négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig egyformán ötször, ehhez tavasszal egy újabb hazai kupasiker társult.

A keretből a visszavonult Görbicz Anita mellett, aki sportigazgatóként folytatja a klubnál, távozott a brazil Eduarda Amorim, a francia Beatrice Edwige, a norvég Amanda Kurtovic és Puhalák Szidónia. Őket Háfra és Schatzl mellett olyan kiváló kézilabdázókkal pótolták, mint a montenegrói balátlövő Jelena Despotovic, az irányítóként is bevethető dél-koreai jobbátlövő Ju Unhi, valamint két beálló, a román Crina Pintea és a svéd Linn Blohm, vagyis Győrben jóval komolyabb változások történtek, mint az FTC-nél.

Az ETO három edzőmeccset játszott és mindet megnyerte.

A bajnoki címért minden bizonnyal újra az FTC és a Győr verseng majd, a bronzéremért pedig a Debrecen, a Mosonmagyaróvár, a Vác és az alaposan kicserélődött kerettel rajtoló Siófok csapatai között várható nagy csata.

A szezon szerdán a Ferencváros-Mosonmagyaróvár és a Siófok-Győr meccsekkel kezdődik, az utolsó fordulót május 22-én rendezik. A bajnok FTC és a kupagyőztes Győr először november 17-én találkozik az ETO otthonában, a fővárosban pedig április 14-én játszanak egymással.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink