Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Előbb eladta, utána kirúgta volt elnökét az MSZP

Létrehozva:

Molnár Gyula, az MSZP elnöke (b) és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke közös sajtótájékoztatójukon az Országgyűlés Irodaházában 2017. december 20-án. | Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Korábban megállapodást kötött Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Tóth Bertalan arról, hogy Molnár Gyula átül a DK frakcióba.

Felfüggesztették Molnár Gyula párttagságát az MSZP-ben. A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége kedden egyhangúlag, határozatban döntött így – tudatta a párt. Arról azonban nem ejtettek szót, hogy korábban Tóth Bertalan, Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc állapodott meg Molnár Gyula sorsáról. 

„A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége tudomásul veszi, ha egyes jelöltek nem kívánják képviselni új szociáldemokrata politikánkat és nem támogatják új szövetségi politikánkat – amely a szociáldemokrata-újbaloldali-zöld pártok összefogására épül –, és ezért más politikai közösségben képzelik el politikai jövőjüket. De egyértelművé tesszük, hogy az ilyen döntés a politikai közösségünk, és szövetségünk kötelező elhagyását is jelenti. A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége ezért a mai napon, egyhangú határozatával döntött Molnár Gyula párttagságának felfüggesztéséről” – írta szerdán közösségi oldalán a szocialista párt, hozzátéve: „Elveinket és céljainkat következetesen képviseljük”.

Dobrev Klára négy napja egy kampányrendezvényen jelentette be, hogy saját jelöltjüket visszaléptetve, Molnár Gyulát, az MSZP korábbi elnökét támogatják az előválasztáson. Molnár Gyula így a DK, a Párbeszéd és az MSZP színeiben indul majd Újbudán, esetleges győzelme esetén pedig az új parlamentben a DK frakciójában foglalna helyet.

Harangozó Tamás, szocialista képviselő már másnap támadta Molnár Gyulát, mondván neki: ha egy másik párt frakciójába ülne be jövőre, akkor az MSZP-ben véget ért a karrierje. Arról azonban eddig senki nem tett említést, hogy június elsején Tóth Bertalan MSZP elnök, Karácsony Gergely a Párbeszéd nevében, Gyurcsány Ferenc pedig a DK vezetőjeként írt alá egy megállapodást, amely egyebek között Molnár Gyula sorsáról is döntött. Erről az információról laptársunk, a 168.hu szocialista belső körökből szerzett tudomást.

Ez valójában azt jelenti, nem az egykori szocialista elnök tette le a voksát a Demokratikus Koalíció mellett, hanem az előválasztásokat megelőző taktikai lépések „áldozata”, pontosabban a bonyolult támogatási és visszaléptetési háló egy csomópontja lett. Mindazok után, hogy Tóth Bertalan maga egyezett bele, és írta alá Molnár Gyula DK-s indulását. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában az említett, Tóth, Karácsony és Gyurcsány által aláírt dokumentumot be is mutatták. Meglepő ugyanakkor az MSZP elnökségének karakán kiállása bő két héttel Tóth Bertalan megállapodását követően.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink