Nagyvilág
Trump ellen a közjogi felelősségre vonás februárig nem indul el
Az amerikai republikánus szenátorok február közepéig nem akarják megindítani a Donald Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárással kapcsolatos meghallgatásokat
Ezt Mitch McConnell, a szenátus (felsőház) republikánus párti kisebbségének vezetője közölte. McConnell szerint ugyanis minden pártnak lenne elég ideje felkészülni az eljárásra, ha legalább addig nem indítanák meg az impeachmentet.
Ugyanezt javasolta Chuck Schumernek, a szenátus demokrata többségi vezetőjének is.
A demokraták egy életre el akarják tiltani Trumpot mindenféle tisztségviseléstől.
Őt tartják ugyanis felelősnek azért, hogy hívei január 6-án megostromolták a törvényhozás épületét, a Capitoliumot.
Az ostrom során öt ember, köztük egy rendőr vesztette életét.
A képviselőház (alsóház) alkotmányos felelősségre vonási eljárást kezdeményezett Trump ellen, akit azzal vádolnak, hogy felkelésre buzdított a kongresszus ellen, miután a Capitolium elleni ostrom előtt egy tüntetésen felbujtó beszédet mondott. A Trump elleni impeachment ügye a képviselőház után a szenátushoz kerül.
A dpa német hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi: a szenátusnak előbb jóvá kell hagynia tagjait és egyéb kulcsfontosságú kinevezéseket, mert ha elsősorban az impeachmenttel foglalkozna, az lassítaná az új elnök, Joe Biden kormányzata munkába állását és programjának megindítását. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt