Nagyvilág
A lengyelek a júliusi állapotot tudják elfogadni az EU költségvetése ügyében
Ezt úgy mondják, hogy: nyitottak a konstruktív megállapodásokra.
Az uniós források kapcsán Lengyelország nyitott konstruktív, az uniós alapszerződéssel összhangban lévő megoldásokra – közölte a lengyel kormányszóvivő hétfőn, miután Varsó megvétózta az Európai Unió költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról szóló határozatot, írja az MTI. Az uniós tagországoknak az Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletei vezetőinek hétfői tanácskozásán Lengyelország és Magyarország ellenezték „a határozat kedvezőtlen tervezetét”- erősítette meg Piotr Müller kormányszóvivő a Twitter közösségi honlapján.
Mint közölte, ennek következtében leállt az uniós forrásokról szóló csomag összes elemét érintő eljárás, beleértve a költségvetéshez és a helyreállítási alaphoz kötődő saját forrásokról szóló döntést, valamint a feltételrendszerről szóló „önkényes határozatot” is. Müller hozzátette: Lengyelország partnereinek „észszerű hozzáállására” számít, valamint az olyan elvek kidolgozására, amelyek lehetővé teszik majd a megállapodás kidolgozását.
„Nyitottak vagyunk konstruktív megoldásokra, amennyiben ezek megegyeznek az Európai Tanács (júliusi) záró következtetéseivel, valamint az EU érvényes alapszerződéseivel” – hangsúlyozta a lengyel kormányszóvivő. A nagyköveti tanácskozáson a lengyel és a magyar vétó következtében az uniós tagállamok nem érték el a pénzügyi csomag elfogadásához szükséges írásbeli eljárás megindításához szükséges egyhangúságot, bár a jogállamiságot érintő politikai feltételrendszerről szóló határozatot a nagykövetek minősített többséggel – a két ország ellenszavazata ellenére – elfogadták.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt