Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Szijjártó: A családi vakáció a magánéletem része

Létrehozva:

Kép forrása: Youtube / Benetti Yachts

Először szólalt meg Szijjártó Péter, miután kiderült, hogy Szíjj László hatmilliárd forint értékű luxusjachtján utazott.

A külügyminiszter kedden a 471. számú főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszának átadási ünnepségén beszélt az ügyről. A hvg.hu szerint beszéde elején úgy fogalmazott, hogy a megjelent írások sértették az igazságérzetét.

„Az életem egy nyitott könyv, ez azért van, mert a munkával fenntartott idő 100 százalék.” – jelentette ki a miniszter.

Szerinte ugyanez nem igaz a családi életére és családi vakációjára, a jachtozást pedig ennek tartja. Mindenkit arra kért, hogy ezt tartsa tiszteletben, a munkáról ezután is megad majd minden információt.

A külügyminiszter közölte: „nálam a jogszabályok tiszteletben tartása nem szezonális kérdés, abban biztosak lehetnek, hogy a rám vonatkozó jogszabályokat a közéletben és a magánéletben is tiszteletben tartom”. Kiderült továbbá, hogy a jachton a feleségén és gyermekein kívül barátaik is ott voltak.

Arra a kérdésre, miért Szíjj jachtján töltötte a nyaralását, a miniszter azt felelte:

„A családi vakáció a magánélet része.”

Arra sem felelt, hogy miből fizette ki a jachton töltött időt.

Legnépszerűbb cikkeink