Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Szijjártó Péter megnevezte az új külügyi államtitkárt

Létrehozva:

Közösségi oldalán jelentette be az új külügyi államtitkár személyét.

Illés Boglárka lesz az új külügyi államtitkár, miután Menczer Tamást a Fidesz kommunikációs igazgatójának nevezték ki. Szijjártó Péter a közösségi oldalán jelentette be a hírt.

A külügyminiszter azt írta, Illés Boglárka a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felel majd a jövőben.

Ma Illés Boglárkát, a Fidelitas volt elnökét, parlamenti képviselőt kértem fel a feladatra, és örülök, hogy Bogi igent mondott. Ezzel a csapatunk tovább fiatalodik és a lendület továbbra is garantált marad. Külön öröm, hogy volt Fidelitas-elnökként egy másik volt Fidelitas-elnökkel dolgozhatok együtt itt, a Külügyminisztériumban

– írta.

Illés Boglárka a Fidelitas szárnyain szállt be villámkarrierrel az államigazgatásba, 2014-ben végzett jogászként az ELTE-n, utána a Miniszterelnökséghez került, aztán a Magyar Államkincstárhoz osztályvezetőnek, 2016 végén pedig helyettes államtitkár lett az Emmiben.

Barátja, Csendes Richrd 480 millió forintos pályázat nyertese volt még 2018-ban két másik résztvevővel, a feladat szakértői tanácsadásról és szolgáltatásnyújtásról szólt, a tanácsokat uniós pénzek kiosztásához várták.

(Kiemelt képünk forrása: Szijjártó Péter hivatalos Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink