David Pressman amerikai nagykövet szerint olyan kritikát, mint Szijjártó Pétertől, azelőtt csak Moszkvából kaptak.
Érlelődik a konfliktus a magyar és az ukrán kormány között. Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán a magyarországi választások eredményének befolyásolásával vádolta meg ukrán kollégáját, valamint azzal, hogy...
Nincs szükségünk további NATO csapatokra az ország területén, mert már van itt épp elég, a Magyar Honvédség. Ezzel felelt Szíjjártó Péter az Euronews-nak adott szerda esti...
Szijjártó Péter először azt hitte, a Nemzeti Sport Online-ról van szó a lehallgatási botrányban.
Joe Biden amerikai elnök mintegy 110 országot hívott meg a december 9-én és 10-én megrendezendő virtuális csúcstalálkozóra, Magyarország azonban nem lesz ott a vendégek között.
Orbán Viktor magyar–orosz űrmissziós projektekben való együttműködés kialakításáról szóló megállapodás létrehozásával bízta meg Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert.
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be szerdán.
Ezt Szijjártó Péter vasárnap, fél nappal az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek csúcstalálkozója előtt jelentette ki.
Magyarország kiáll barátja és szövetségese, Izrael mellett – hangsúlyozta Benjamin Netanjahuval folytatott jeruzsálemi találkozóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter Kínában tárgyalt.