Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán döntött, beszállunk a Trabantba

Létrehozva:

Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (ASE) 33. kongresszusának ünnepélyes megnyitóján a Hotel Hiltonban 2021. november 1-jén. | Fotó: MTI / Kovács Attila

Orbán Viktor magyar–orosz űrmissziós projektekben való együttműködés kialakításáról szóló megállapodás létrehozásával bízta meg Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. 

A kedden, a Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint, amelyet a Portfolio vett észre, a „Csibisz–AI”, „Obsztanovka–2” és „Trabant” névre hallgató közös magyar–orosz űrmissziós projektek célja a világűr békés célú kutatása. Szintén a külgazdasági és külügyminiszter hatáskörébe fog tartozni a tárgyaláson résztvevő személyek kijelölése, illetve ő felel a megállapodás szövegéért is.

Magyar-orosz űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024-2025-re a Nemzetközi Űrállomásra készülő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről már korábban megállapodás született Szijjártó Péter és Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatója között. A magyar kormány nyáron kutatóűrhajós misszió megvalósításához kapcsolódó iparágfejlesztő intézkedési terveket is bejelentett, amelyeket a texasi Axiom Space vállalattal együttműködésben tervez megvalósítani.

A kormány kulcsfontosságú terepként tekint az űrkutatási programokra a gazdasági és technológiai növekedés szempontjából – ezt a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára mondta hétfőn, a Nemzetközi Űrhajós Szövetség november 5-ig tartó 33. budapesti kongresszusának megnyitóján. Sztáray Péter úgy fogalmazott: a kormány felismerte, hogy globális jelentősége van az űrágazatban rejlő üzleti lehetőségekre való nagyfokú összpontosításnak. A kormány elkötelezett amellett, hogy kutatóűrhajóst küldjön a nemzetközi űrállomásra azért, hogy tudományos kísérleteket végezzen. 

Az Orosz Űrügynökséggel a hagyományos együttműködés még az Interkozmosz program idejére – ennek keretében repült az űrbe 1980-ban Farkas Bertalan – nyúlik vissza, és Magyarország már kilenc kétoldalú megállapodást kötött más országokkal is.

Legnépszerűbb cikkeink