Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Újabb magyar-ukrán diplomáciai feszültség alakult ki

Létrehozva:

A kijevi magyar nagykövet kijelentette egy interjúban, fenntartjuk az ukrán NATO-s kapcsolatok blokkolását a vitatott nyelv- és oktatási törvény miatt. Az ukrán fél szerint viszont még le sem zárultak azok a tárgyalások ,amelyek végén lehetne bármit is mondani.

Az ukrán külügyminisztériumban aggodalommal fogadták Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetnek a napokban adott egyik sajtónyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy Budapest folytatja a NATO-Ukrajna bizottság miniszteri szintű értekezleteinek bojkottálását – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteki kijevi online tájékoztatóján, írja az MTI.

Az ukrán politikus elmondta: meglepte őt, amit a magyar nagykövet az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában mondott. Íjgyártó a nyilatkozatában arról beszélt, hogy Magyarország még nem hagy fel a NATO és Ukrajnai közötti kapcsolattartás blokkolásával, mert három kérdés még nem rendeződött számára kielégítően, ez pedig az oktatási és a nyelvtörvény, valamint a közigazgatási rendszer, azon belül az új járások tervezett kialakítása.

Kuleba kijelentette: abban állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszterrel, hogy három találkozót tartanak, amelyen egyeztetik annak az emlékeztetőnek a szövegét, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök aláír majd a találkozójukon.

A háromból két találkozó már megvolt, egy maradt hátra, az oktatás kérdésével foglalkozó munkacsoport ülése.

„Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy a magyar fél a (koronavírus) világjárvány miatt korlátozta a belépést. Szijjártó Pétertől kaptam egy levelet, amelyben

javasolja, hogy az ülést szeptemberre halasszuk”

– közölte Kuleba. Kijelentette: az ukrán fél abból indul ki, hogy a már meghatározott úton haladnak és befejezik a folyamatot.

„Sértő számomra, ha ez az interjú annak a jele, hogy a magyar fél megváltoztatta álláspontját, és diplomatikusan szólva,

megkísérli átalakítani a tárgyalási folyamatot”

– tette hozzá a miniszter. Kuleba ismételten leszögezte, hogy Ukrajna a 2017-ben elfogadott oktatási törvényen végrehajtotta az Európa Tanács Velencei Bizottságának összes módosító ajánlását, ezért a jogszabállyal kapcsolatban minden kérdést lezártnak tekint.

Hozzátette, hogy változatlanul számítanak Orbán Viktor ukrajnai látogatására. A Jevropejszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az oktatási törvény elfogatása miatt 2017 szeptemberétől Magyarország blokkolja a NATO és Ukrajna közötti politikai párbeszédet és megvétózza az együttműködés elmélyítésére vonatkozó határozatokat.

Budapest és a kárpátaljai magyar szervezetek szerint ugyanis a 2017-es oktatási törvényben foglalt nyelvi cikkely – amely alapján az ötödik osztálytól fokozatosan át kell térni a nemzetiségi iskolákban a tantárgyak többségénél az ukrán nyelvű oktatásra – sérti a kisebbségek már megszerzett jogait.

Hozzátehetjük, hogy bár az ukrán külügyminiszter szerint a magyar fél a koronavírus miatt halasztaná a tárgyalásokat, Szijjártó Péter számos helyre utazik a világjárvány ellenére is, nemrég például Dél-Koreában, Cipruson, Törökországban járt.

Legnépszerűbb cikkeink