Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Az emberek egy nagyobb hányada védett a Covid–19-cel szemben

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Friss kutatások szerint a szervezet első számú védvonala, a T-sejtek a lakosság nagy részének védelmet biztosíthat a koronavírussal szemben, emiatt jóval enyhébb lehet a járvány a korábbi előrejelzésekhez képest.

Balkányi László orvossal, tudásmérnökkel a koronavírus-járványról készített interjút a Magyar Narancs. Ennek online publikált részletében a kutató arról a talányról beszélt, hogy

miért lehet az, hogy azokon a helyeken, ahol tényleg dühöngött a járvány, sokan nem fertőződtek meg?

Ezt szerinte a kezdetektől nem értettek a kutatók. Akár a Diamond Princess óceánjárót nézték, akár az idősotthonokat világszerte, azt találták, hogy

  • sehol nem ment 40–60 százalék fölé a fertőzöttek száma.
  • Viszonylag gyakori volt az is, hogy egy háztartásban élők sem kapták el egymástól a fertőzést.

Mintha a populáció fele védett lenne.

Balkányi elmondta: „Azok a vizsgálatok, amelyek a lakosság átfertőződöttségét vizsgálták – mint Magyarországon a Merkely Béla professzor vezette egyetemi kutatás –, világszerte azt találták, hogy kevés emberben voltak meg az átesettséget mutató, a koronavírus ellen termelődő IgG, IgM ellenanyagok. Itt tehát volt egy ellentmondás az ellenanyagokat vizsgáló szerológiai tesztek eredménye és a tapasztalat között: az egyik azt mutatta, hogy kevesen estek túl a betegségen és szereztek védettséget a vírussal szemben, de azt is láttuk, hogy az emberek felét egyáltalán nem, vagy csak tünetmentes, esetleg csak nagyon enyhe betegséget okozva érinti a koronavírus-járvány.

A kutatók ezért azt kezdték vizsgálni, hogy az úgynevezett T-sejtes immunválasznak van-e kimutatható jelenléte a populációban, és nagyon érdekes dolgot találtak. Kicsit leegyszerűsítve, ez a szervezet első védvonala, az IgG-, IgM-reakció már egy későbbi védvonal működésének eredménye, egy súlyosabb fertőzésre adott válasz. közönséges koronavírusokra ugyanis ad egy bizonyos védettséget, ez a T-sejtes immunválasz:

Ha az ember megkap egy náthát, akkor ugyanazt a náthát egy darabig nem kapja meg.

Ennek jól ismert a mechanizmusa, a különböző T-sejtek elraktározzák a tudást a kórokozóról, a közönséges koronavírusok bizonyos strukturális fehérjéire emlékeznek. A kutatók most arra jöttek rá, hogy ez viszont a populáció nagy részének ad egyfajta védettséget az új koronavírussal szemben is – anélkül, hogy korábban találkozott volna az új koronavírussal, vagy ha találkozott is vele, akkor csak nagyon enyhe módon.

A T-memóriasejtek tehát egyfajta keresztreakció miatt a népesség egész nagy részének valamekkora védettséget biztosítanak, illetve meg tudják akadályozni, hogy ha valaki meg is fertőződik, akkor se alakuljon ki nála az a súlyos koronavírus-betegeség, amibe olyan sokan belehaltak már világszerte.”

Legnépszerűbb cikkeink