Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

1,2 milliárdot költött kampányra a Bruce Willis-szel reklámozó Hell

Létrehozva:

Jelentősen nőtt a belföldi eladásuk, és közben a pályázatokat is sorra nyerik.

Tavaly összesen 51 milliárd forint árbevételt produkált a Hell Energy Magyarország, ami 8 százalékkal magasabb, mint az azt megelőző évben – írja az Index.

Az immateriális javaknál szerepel egy „Reklámkampány 2018.04.01-2020.03.31” tétel is, amelyre 1,2 milliárd forintot költött el a cég. A Hell-nek egyébként kiterjedt marketingtevékenysége van, például Bruce Willis is megjelenik a márkát hirdető reklámokban.

A cégnek egyébként 25 milliárd forint a belföldi, 26 milliárd pedig a külföldi eladásokból származott. Előbbi 17 százalékkal, míg utóbbi csak 1 százalékkal nőtt 2018-hoz képest.

A beszámolóból az is kiderült, hogy tavaly 500 millió forint állami támogatást kaptak a Nagyvállalati Beruházás program keretében. Ezzel 4 milliárd forintra nőtt a cég által elnyert támogatások összege.

Legnépszerűbb cikkeink