Archív cikkek
Benedek Tibor váratlanul végleg búcsút intett a vízilabdának
A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor visszavonul minden olyan tevékenységtől, ami a sportággal kapcsolatos.
Az UVSE vezetőedzője a klub honlapján jelentette be döntését, és hogy a következő években kizárólag szurkolóként vesz részt a hazai vízilabdaéletben, illetve az UVSE szakmai munkájában. A 47 éves szakember a közleményen kívül semmilyen nyilatkozatot nem kíván tenni, és döntése oka kizárólag magánjellegű.
A világhírű egykori játékos búcsúját teljes terjedelmében közöljük:
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó közölte, örömére szolgál, hogy a helyét remek szakember veszi át, akinek nyugodt szívvel adja át a hátralévő hónapokra a felnőtt csapat irányítását, és akinek a személyéről hamarosan tájékoztatják a vízilabda barátait.
Benedek Tibor 2012-ben vonult vissza, majd 2013 és 2016 között a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, melyet 2013-ban világbajnoki címre vezetett. Tagja a sportági Hírességek Csarnokának (International Swimming Hall of Fame), és négyszer választották Magyarországon az év vízilabdázójának.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Kiemelt hírek2023.09.19. 1:31
IDEA: Már a biztos szavazók körében is csökken a Fidesz támogatottsága
-
Magyarország2023.09.11. 11:17
Őrsi Gergely immár második alkalommal is vitába keveredett egy ismert művésszel
-
Nagyvilág2023.09.11. 11:01
Huszonkét éve dőltek le az ikertornyok