Archív cikkek
150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség, Orbán is köszöntötte őket
Május 4. Szent Flórián ünnepe, a tűzoltók védőszentjének napja.
150 évvel ezelőtt, 1870-ben alapította gróf Széchenyi Ödön a Magyar Országos Tűzoltó Szövetséget, a jelenlegi Magyar Tűzoltó Szövetség elődjét. Széchenyit rögtön az első elnökké is választották.
Az évforduló emlékére a Magyar Posta különleges bélyegeket bocsát ki, a Magyar Nemzeti Bank pedig egy külön erre az alkalomra szánt 50 forintos emlékérmével tiszteleg a tűzoltók előtt.
Alkalmi bélyegsor a Tűzoltó Szövetség alapításának 150. évfordulójáról
50 Ft-os forgalmi érme emlékváltozat a 150 éves a szervezett magyar tűzoltóság tiszteletére
Orbán Viktor is megszólalt a Szent Flórián-nap alkalmából, és köszönetet mondott a tűzoltóknak. „Máig hálásak lehetünk például azért a helytállásért, amelyet a 2013-as nagy dunai árvíz idején, vagy tavaly nyáron, a szabolcsi viharkárok elhárítása során tanúsítottak” – mondta a miniszterelnök.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében