Archív cikkek
A kormánynak rengeteg dolga lenne az idősotthonokkal, mondja egy intézményvezető
Nagy Viktor egyházi fenntartású otthonvezető szerint kezdetben nem kaptak, csak a szerencsén múlt, hogy tudtak védőfelszerelést szerezni, de, mint mondta, az állam segíthetne az idősotthonok lakóinak tesztelésében is.
Az Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonban jelenleg 100 idős, 90 éves átlagéletkorú ember él a II. kerületben – a fenntartó a Magyarok Nagyasszonya Társaság. Nagy Viktor otthonvezető szerint szerencsés helyzetben vannak, fenntartójuk, „ellentétben sok állami vagy önkormányzati fenntartású intézménnyel”, azonnal segít nekik, ha szükséget szenvednek.
„Nálunk a fenntartó nem a profit, hanem a közjó maximalizálására törekszik.”
A járvány miatt megnövekedett költségeket a fenntartó azonnal átvállalta.
Volt saját készletük, szerzetesek segítettek
A Nemzeti Népegészségügyi Központ március 8-án rendelte el a látogatási tilalmat az idősotthonoknál. Ezt azóta számos iránymutatás és utasítás követte. Míg a rendelkezések szép sorban érkeztek, a védő- és segédeszközök szállításai akadozni kezdtek, meghosszabbodtak a rendelési határidők, az árak az egekbe szöktek. Védőmaszkot és fertőtlenítőt egy időben „szinte a lehetetlenséggel volt határos beszerezni”. Az otthonnak az volt a szerencséje, hogy volt saját készlete megfelelő minőségben és mennyiségben, valamint néhány szerzetesrend is segített a beszerzésben.
Kezdetben az idősek otthonairól megfeledkezett az állam – mondja Nagy. Az önkormányzat, valamint az illetékes kormányhivatal hamar elkezdte az igényfelmérést, az első állami segédeszközök csak április második hetében érkezett meg hozzájuk, vagyis
egy hónapig semmit nem kaptak.
Nagyon nehéz volt megértetni az új helyzetet a bentlakókkal. A látogatási tilalom nehézségeket szül, a kapcsolattartáshoz való jog új értelmezést kíván. Egy-két hét után már mindenki roppant nehezen viselte, hogy nem találkozhat a családjával – de a „kijárási tilalmat” be lehet és be is kell tartani.
Két hét alatt sem sikerült gyorsteszteket szerezni
Nagy szerint az állam kezdetben csak az egészségügyi kérdésekkel foglalkozott, és a kórházak sem tudták garantálni, hogy azok, akik egészségügyi ellátás után tértek vissza hozzájuk, nem koronavírus-fertőzöttek-e. (Eddig már hét otthonban találtak fertőzötteket – a szerk.) Nagy elmondta: fel kellett volna állítani egy tiszta profilú intézményt, ahol a kórházból visszaérkező időseket járványügyi megfigyelés alá lehet helyezni karanténba, mielőbb visszaviszik őt az anyaintézménybe.
Az igazgató most gyorsteszteket próbál beszerezni, de két hete nem tud előre lépni. Szerinte az államnak át kellene vállalnia a lakók szűrésének költségeit, és a tesztelést kiterjeszteni a dolgozókra is. Tisztességesnek tartaná, ha nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a szociális intézmények ápoló-gondozóinak is biztosítanák az ígért bruttó 500 000 forintos bérkiegészítést, hiszen ők is erejükön felül teljesítenek most.
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány