Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Autóból, erkélyről és sorban állás közben tüntetnek a lengyelek

Létrehozva:

Forrás: Ogólnopolski Strajk Kobiet/Facebook

Kreatív megoldásokat szült Lengyelországban, hogy a koronavírus miatt bevezetett intézkedések miatt nem lehet a hagyományos módszerekkel tiltakozni az új abortusztörvény-tervezet ellen, amelynek értelmében akkor sem lehetne terhességmegszakítást végezni, ha a magzat rendellenesen fejlődik.

A rendkívüli felhatalmazással élve (és sokak szerint visszaélve) Mateusz Morawiecki kabinetje nem csak az egészségügyi rendszer megerősítésével, vagy a határok lezárásával foglalkozik, hanem fű alatt számos, eddig népszerűtlen jogszabályt is próbál elfogadtatni.

Ezek közül az egyik az új abortusztörvény, amely lényegében megtiltaná a terhességmegszakítást. Ez a hatalmon lévő, konzervatív Jog és Igazságosság párt egyik szívügye, amit a jobboldali többségű varsói szejm is támogat – adta hírül az Euronews.

Lengyelországban a világ egyik legszigorúbb abortusztörvénye van életben jelenleg is. A szerint csak akkor lehet megszakítani a terhességet, ha az a gyermek vagy az anya életét veszélyezteti, illetve ha a magzat nemi erőszakból származik, vagy rendellenesen fejlődik. A mostani módosítás ezen szigorítana, értelmében a Down-szindrómás magzatokon sem lehetne elvégezni a terhességmegszakítást.

Security Check Required

No Description

Lengyel nőjogi csoportok arra szólították fel szimpatizánsaikat: tüntessenek a jogszabály ellen úgy, hogy azzal nem sértik meg a koronavírus miatt bevezetett távolságtartási intézkedéseket. A Reuters arról tudósít, hogy tüntetők autókkal blokkolták a varsói Dmowskiego körforgalmat, a Facebookra pedig a Strajsk Kobiet (Női Sztrájk) mozgalom szimpatizánsai töltenek fel képeket arról, hogyan tiltakoznak a koronavírus miatt bevezetett intézkedések és az elvárható óvatosság követelményeit betartva, például sorban állás közben, egymástól másfél-két méterre tartva fel tiltakozó transzparenseiket.

Ogólnopolski Strajk Kobiet

Za czym kolejka ta stoi? Po wolność. Po godność. Po prawo i po spraw… iedliwość. W czasach epidemii nie możemy protestować. Ograniczamy się do tego, co jest niezbędne – także dlatego, że nie mamy, jak PiS, leczenia VIP i dostępnych poza wszelką kolejką testów na koronawirusa.

Legnépszerűbb cikkeink