Magyarország
„Járdafelszabadítás” kezdődött a Józsefvárosban
Belső-Jósefvárosban nyolc utcában szűnnek meg parkolóhelyek, a tervek szerint ősz végéig 101-et számolnak fel.
A Csepreghy utcában és a Nap utcában kezdték a parkolóhelyek felszámolását Józsefvárosban „járdafelszabadítás” címén, mivel a járdára álló autók megnehezítik a gyalogosok, a babkocsival vagy kerekesszékkel közlekedők dolgát. A KRESZ-ben egyébként is az áll, hogy járdán csak akkor szabad megállni, ha a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad.
A héten a Krúdy és a Múzeum utcában folytatódik az átalakítás, itt 21 parkolóhelyet szüntetnek meg, az út egyik oldalán felszámolják a parkolósávot a Bródy Sándor, a Krúdy, a Nap, a Puskin és a Szentkirályi utcák egy-egy szakaszán – számol be a Telex.
A parkolóhely-probléma megoldását azzal kezdte a 8. kerületi önkormányzat, hogy drasztikusan, 18 ezer forintra vagy többre emelte a lakossági parkolás éves díját, ennek köszönhetően a lakossági várakozási engedélyek száma 20 százalékkal lett kevesebb. Míg korábban a parkolóhelyek 95 százaléka foglalt volt nappal, ma ez 70-80 százalék.
A helyileg ellenzékben lévő Fidesz a családok megsarcolásának tartja a lakossági parkolási kedvezmény mértékének a megváltoztatását. Februárban „Pikó adó” feliratú csekkeket tartalmazó Mikulás-csomagokat helyeztek el a kerületi autókra, bár ezt az akciót nem válallta fel a Fidesz.
(Kiemelt képünkön: Parkoló autók a Dessewfy utcában. Budapest, 2021. február 11. Fotó: Pozsonyi Roland)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében