Magyarország
Józsefváros döntött a helyi lakosok parkolásáról
Kiderült, hogy kell-e fizetniük, illetve mennyit a parkolásért.
A józsefvárosi képviselő-testület megszavazta az ingyenes lakossági parkolást átalakító, lényegében megszüntető előterjesztést, amit Pikó András kerületi polgármester és Rádai Dániel momentumos alpolgármester nyújtott be közösen, írja a Telex.
Az előterjesztéshez érkeztek módosítók, de azokat nem szavazták meg, így az eredeti szöveg szerint a lakossági parkolási engedélyek támogatása az eddigi 100 százalékról 80 százalékra csökken az első autó esetén, másodiknál pedig ez akár 50 százalék is lehet.
A Színes Józsefváros azt írja a Facebookon, hogy az ősztől megújuló fővárosi parkolási zónákhoz alkalmazkodva Józsefvárosban a lakossági parkolási engedélyeket a kerületben lévő „A”, „B” és „C” zónák alapján határozzák meg. Aki az „A” zónában lakik, az évente lakásonként az első autóra 30 000 Ft-ot, a „B” zónában 24 000 Ft-ot, a „C” zónában 18 000 Ft-ot fizet. Változtatnak azon is, hogy nem lakosokra, hanem lakásokra korlátozzák a parkolási engedélyek kiadását. A második autó tehát parkolási zónától függően ezután 75 000, 60 000, illetve 45 000 forint éves díjjal jár a kerületben.
Díjkedvezményeket is meghatároztak: pl. az orvos által kiadott igazolás benyújtásával 100 százalékos kedvezményt igényelhetnek a tartós betegségben szenvedő vagy rendszeresen járóbeteg-szakellátást igénybe vevő lakosok, illetve azok is, akik az ilyen ellátásokat igénylő lakosok szállítása érdekében érkeznek a kerületbe. Kedvezményt kaphatnak a nagycsaládosok (első autóra 90 százalékot, a második autóra 75-öt). A nyugdíjasokat is segítik, ők az első gépjárműre 90 százalékos térítést kérelmezhetnek.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Magyarország2024.07.25. 1:28
A Volánbusz teljesen beolvad a MÁV-Start-ba