Connect with us

Magyarország

Szombaton újra Múzeumok éjszakája

Létrehozva:

Huszadik alkalommal rendezik meg országszerte a Múzeumok éjszakáját, amelyen koncertek, tárlatvezetések, interaktív események várják június 25-én, szombaton vasárnap hajnalig az érdeklődőket.

A jubileumi Múzeumok éjszakáján 431 intézmény több mint 2500 programmal készül, hogy felkeltse azoknak az érdeklődését a közgyűjtemények, kiállítóhelyek iránt, akik ritkán, vagy egyáltalán nem járnak múzeumba. Az idei tematika az Újragondolt hagyományok lesz, az esemény szóvivője pedig Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok kötöttfogású birkózó. A rendezvényhez a nemrég megnyílt Magyar Zene Háza is csatlakozott, ahol a Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben című állandó zenetörténeti kiállítás mellett a Hangdóm-vetítései is látogathatók lesznek, valamint ki lehet próbálni a Kreatív Hangtér interaktív installációit, az épületben több helyszínen pedig koncertekkel készülnek.

A Közlekedési Múzeum épületbejárásokkal, bunkertúrával, Lego-motorépítéssel, élményvezetésekkel, családi sétákkal és irodalmi különjárattal várja a közönséget. A Fővárosi Törvényszék, valamint a Markó, azaz a Nagy Ignác utcai börtön idén először nyitja meg közösen a kapuit a közönség előtt az alkalomból A börtönbe a bíróságon át vezet az út címmel. A Magyar Képzőművészeti Egyetem programjában diplomamunkákat bemutató kiállítások, szakmai előadások és táncperformansz mellett a nemrég felújított Lotz Károly- freskókat is meg lehet tekinteni. Az Iparművészeti Múzeum a Ráth György-villába, az Egy kis Bécs Budán című tárlatra, valamint számos további programra várja a látogatókat.

A Terror Háza Múzeum az állandó kiállítás mellett rendhagyó történelemórákkal és hajnalig tartó nyitvatartással várja az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján. A Nemzeti Örökség Intézete szervezésében a Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben a Kossuth-mauzóleum előtti füves területen. A hagyományosan tematikus séták mellett 14 és 20 óra között nyitva lesznek a nagy mauzóleumok, az érdeklődők megnézhetik Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos sírépítményének belső tereit. Sötétedés után zseblámpás hangulatséták indulnak Angyalok útján címmel.

Budapesten kedvezményes árú, 2200 forintos karszalaggal látogatható az összes esemény, a gyerekjegyért (6-18 év) 1000 forintot kell fizetni, a hat év alattiak pedig ingyenesen vehetnek részt a programokon. A karszalagok érvényesek a fővárosban induló múzeumi körjáratra is. Az eddigi legmagasabb látogatószámot a vírusjárvány előtt, 2019-ben érte el az esemény, akkor 400 ezren voltak kíváncsiak a programokra.

Legnépszerűbb cikkeink