Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Bánhidi: van még keresnivalónk

Létrehozva:

Bánhidi Ákos edzést vezet | Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az eddigi két bronzérem és egy-egy negyedik, valamint hatodik hely után is van még keresnivalója a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottnak a pekingi téli olimpián Bánhidi Ákos edző-menedzser szerint, mivel hátra van még a csapat két legerősebb száma, a férfi 500 méteres versenye és a férfi váltó.

Bánhidi úgy vélekedett, hogy a férfi versenyzők változatlanul „borzasztóan erősek” fizikailag és mentálisan is, nem zökkentette ki őket a hétfői 1000 méteres döntőben történtek, szerdán már abban a számban is az érmekért harcoltak, amely nem igazán fekszik nekik.

„A világ legjobb sprintereivel rendelkezünk. Szűk az élmezőny, ráadásul a sportágunkban sok minden megtörténhet, de komoly potenciál van bennünk” – mondta Bánhidi.

Pénteken Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry először az 500 méter selejtezőjében érdekelt – a negyed- és az elődöntőt, valamint a finálét majd vasárnap rendezik –, aztán a férfi váltó elődöntője következik számukra. Négy éve utóbbi számban szerezte meg Magyarország története első téli olimpiai bajnok címét. A staféta fináléját szerdán rendezik.

Az 1000 méteres döntőben első helyről kizárt és a sárga lapos büntetéssel a mezőny legvégére visszasorolt Liu Shaolin a történtek ellenére magabiztos. Reményt keltőnek nevezte, hogy hatodik lett 1500 méteren, azaz a leggyengébb számában, és bízik benne, hogy Pekingben is tud majd aranyérmet szerezni, akárcsak négy éve Phjongcshangban.

„Nincs kitől félnem, átrágtam magam a hétfői eseményeken. Jön a két kedvenc számunk” – jegyezte meg a versenyző, aki a legrövidebb távon 2016-ban világbajnok volt.

A „nagy hármas” mellett a stafétában Nógrádi Bence és a koronavírus-fertőzése miatt társaihoz csak csütörtökön csatlakozó Varnyú Alex bevethető, utóbbi erőállapota majd Pekingben derül ki. A csütörtöki edzés az egyéni indulóknak opcionális volt.

Pénteken még Jászapáti Petra szerepel 1000 méteren, ő szerdán országos csúcsot futott a selejtezőben.

„Petra remek formában van, hetedik volt 500 méteren és bronzérmes lett a vegyesváltóban, de már a negyeddöntőbe jutásához is országos csúcsra volt szükség. Ő is erős, de az ellenfelek is” – mondta Jászapáti esélyeiről Bánhidi Ákos.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink